Trading

121 milliárdot fizetett az ENKSZ a DÉMÁSZ-ért

NRGreport | 2017.02.01. 15:02

Az EDF DÉMÁSZ Zrt. megvásárlásával kapcsolatos tranzakció lezárásával elindult a nemzeti közműszolgáltatás áramszolgáltatási üzletága. A tulajdonos ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt., s a 121 milliárd forintos tranzakció finanszírozását részben fedező MVM csoport eredményes működési mutatói mellett a megszerezhető ügyféladatbázis miatt döntöttek a DÉMÁSZ mellett. 

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató 121 milliárd forintért vásárolta meg a DÉMÁSZ 100 százalékos részvénycsomagját, részben saját, részben az MVM-csoport által biztosított forrásból – közölte Kóbor György, az ENKSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a tranzakció lezárása alkalmából rendezett szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A társaság eredményesen működik, ami fontos szempont volt a vásárlásnál, mondta Kóbor György, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója. Tizennyolc hónapon keresztül tartottak a tárgyalások,  a vételár megfizetése az MVM pénzügyi támogatásának köszönhető, mondta.  

A vételár mellett fontos szempont volt még, hogy gyorsan le tudjuk zárni a tranzakciót, s a társasághoz kapcsolódó szakértelemhez is hozzájussanak, tette hozzá. A vállalat célja, hogy nyár végére megszerezze az országos egyetemes szolgáltatói engedélyt. Az MVM tavaly meghirdetett középtávú stratégiájának kulcsfontosságú eleme, hogy közelebb kerüljön a végfelhasználókhoz. Többek között ezért döntöttek úgy, hogy finanszírozzák a tranzakció egy részét, s ily módon tulajdonjogot szereznek a cégben, mondta Csiba Péter, az MVM Magyar Villamosművek Zrt. elnök-vezérigazgatója. 

A tranzakció révén a cég 775 ezer fogyasztóhoz jut el, ez a legnagyobb mérföldkő az MVM közelmúltbeli befektetései között, mondta. A megszerzett ügyfeladat-bázist az ENKSZ újabb termékek fogyasztókhoz történő eljuttatására kívánja használni. Magyarország legnagyobb adatbázisával rendelkezünk, 3,5 millió gázfogyasztóhoz, és 775 ezer áramfelhasználóhoz van a cégnek kapcsolata. A társaságnál számos energiahatékonysághoz, elektromobilitáshoz kapcsolódó termék, szolgáltatás, ESCO-típusú megoldás áll előkészítés, bevezetés alatt. 

Újságírói kérdésre  Kóbor elmondta, az Elmü megvásárlásának kérdése lekerült a napirendről – az ügylet hossza, bonyolultsága és az Elmű megváltozott stratégiája miatt. S bár a hazai távhőrendszer decentralizáltsága miatt egy, a gázhoz és az áramhoz hasonló, országos nagy rendszer kiépítése drága lenne, foltszerűen gondolkozunk rajta, mondta Kóbor.  A közeljövőben várhatóak erre vonatkozó bejelentések, tette hozzá. Az MVM szintén rendelkezik távhő assetekkel és vizsgálja a lehetőségeket, mondta Csiba.  

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. tavaly december 5-én adásvételi szerződést írt alá az EDF DÉMÁSZ Zrt. 100%-os részvénycsomagjának megvásárlásáról az EDF International S.A.S.-val, amely tranzakció most sikeresen lezárult. A vállalat új neve 2017. március 1-jétől DÉMÁSZ Zrt. lesz.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2025 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.