NRGreport
Menü

IEA: elkerülhetetlen a meredek olajáremelkedés

Az elmúlt évek alacsony olajára miatt egyre kevesebbpénzt fordítottak a kutatás és termelési üzletágra a nagy nemzetközi olajcégek, ez pedig néhány év múlva a kínálat csökkenéséhez, sőt ellátási problémákhoz, ezen kereszül pedig az olajárak emelkedéséhez vezethet - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legújabb jelentéséből. 

2014-ben az olajárak hirtelen zuhanásakor az olajtermelő vállalatok sietve csökkenteni kezdték kiadásaikat. A világ olaj- és gázipari befektetései negyedével csökkentek 2015-ben, az elmúlt évben pedig további 26 százalékkal estek vissza az IEA becslései szerint, több hosszú távú projektet töröltek a cégek, különösen a nagy beruházásokat. 

Mivel pedig ezen projektek többségénél évekbe telt a tervezés és a kivitelezés, a 2014 és 2016 közötti erős visszaesés azt eredményezi majd, hogy az évtized végére nagyon kevés, új forrásból származó olaj kerül majd a piacokra - írja az Oilprice.com

Az IEA jelentése ugyanakkor megjegyzi, hogy az elmúlt egy évben - köszönhetően elsősorban az újra üzembe álló palaolajkutaknak - a kínálat erősödött. Az Egyesült Államokban például tavaly nyár óta napi 500 ezer hordót is meghaladó mennyiség került a piacra. Az ügynökség szerint a palaolajcégek 2015-ben 30, 2016-ban pedig 22 százalékkal fogták vissza kiadásaikat az alacsony olajárak miatt, ezért ma jövedelmezőbb a palaolajkutak működtetése, mint volt az árzuhanás előtti időszakban. Ez a tény pedig már önmagában is a kínálat növekedése felé mutat, de az IEA szerint a befektetések mértéke még mindig jóval elmarad a 2014-es olajválság előttiekhez képest. 

A szervezet szerint ezért még az alcsonyabb áron üzemelő palaolajkutak sem tudják majd ellensúlyozni a kieső termelést 2020-ig, ugyanis túlságosan kevés a termelésbe újonnan bevont terület. Közben az olaj iránti kereslet tovább nő, ráadásul a kínálat növekedésénél nagyobb mértékben. Az IEA becslései szerint 2020-ra napi 104 millió hordóra nő majd a kereslet. Ez ugyanakkor az OPEC-től is nagyobb mennyiség, a jelenlegi napi 32,2 millió hordó helyett 35,8 millió hordó kitermelését igényelné. 

A piac talán még ennél is nagyob termelésnövelést várna el az olajkartell tagországaitól, de ez azt jelentené, hogy a tartalékkapacitások terhére kellene növelni a termelést, így ez a tartalék kapacitás akár napi 2 millió hordóra is lecsökkenhetne. A tartalékkapacitás kérdése évtizedek óta meghatározó az olajpiacok életében, ugyanis ezek segítségével lehet rövid távon szabályozni a termelési szinteket és ezeken keresztül az árakat. 

Az IEA arra figyelmeztet, hogy ha a kutatás-termeléssel foglalkozó olajcégek nem indítanak be hamarosan nagyszámú új fejlesztést, akkor az OPEC tartalék kapacitása kritikusan alacsony szintre esik vissza és az olajárak meredeken megindulnak felfelé. 

A szervezet egyik leglátványosabb becslése az olajkeresletre vonatkozik: eszerint ez szünet nélkül emelkedni fog a következő években. Az IEA jelentésében megjegyzi, hogy 2015-ben a kereslet világszerte napi 2 millió hordóval nőtt, egy évvel később pedig napi 1,6 millió hordóval többet szívtak fel a piacok. Az elmúlt időszakban India vette át Kína első helyét a kereslet növekedése tekintetében. 

Az IEA - az elemzők többségével szemben - ráadásul azt gondolja, hogy az elektromos autók térnyerése csupán marginális hatással jár majd a keresletre. Az olajfelhasználás növekedése ugyan valóban lassul majd általuk, de a tendencia nem változik meg. Ráadásuk az olaj iránti kereslet olyan iparágakban is nő majd az IEA szerint, amelyek nincsenek szoros kapcsolatban az autógyártással, például a légiközlekedésben, vagy a tengeri teherszállításban.   

Az IEA elemzése végül arra a következtetésre jut, hogy a növekvő keresletet és az új források hiányát nem tudja majd ellensúlyozni a fellendülő palaolajtermelés, ezért az árak meredek drágulásának elkerüléséhez a jelenleginél jóval több befektetésre van szükség az iparágban - írja az Oilprice.com.

Forrás: Oilprice.com