Az energia ágazat fejlesztése érdekében elengedhetetlen, hogy az állam jó szakembereket alkalmazzon, akik tudják, hogy kell a cégekkel együttműködni – véli Michael LaBelle, a Közép-Európai Egyetem (CEU) energetika professzora. Az európai energiapiac túlságosan széttagolt, a technológiai újítások túl lassan épülnek be a rendszerbe Európában, melynek a szabályozói háttér az egyik fő oka. Az interjú második része. (Az első rész itt olvasható el.)
 

Egyik tanulmányában Lengyelország palagáz kitermelési lehetőségeit, a kormány intézkedéseit vizsgálta. Az állítja, hogy ha innovációról van szó, sok ország kizárólag a megújulókra fókuszál, s nem foglalkozik a hagyományos energiaforrások hatékonyabb kiaknázást segítő innovatív megoldásokra. Mit gondol, miért ez a helyzet?

A gáz- és olajszektort, de talán még az atomenergia szektort is hagyományos, régi energiahordóknak tartják. Ahol történik valami, az a megújulók. Az árak esnek, a kapacitások bővülnek, valóban felfutóban van. Ugyanakkor, az Egyesült Államokban például igen komoly innováció zajlik a palagáz, a hidraulikus rétegrepesztéses technológia terén, ami nagymértékben csökkenti az árakat. Európában, különös azon országokban, ahol a hagyományos módszerekkel kinyerhető gázkészletek lassan kimerülnek, (például Magyarország, Románia vagy Lengyelország), fontolóra kellene venni, érdemes lenne-e új technológiákba beruházni, ami a fennmaradó készletek hatékonyabb kiaknázását segítené? Lengyelországban a hidraulikus rétegrepesztés mellett döntöttek, s a technológiát külföldről hozták. Ezt később persze a helyi (földrajzi) adottságoknak megfelelően kell átalakítani, ami nem egyszerű. Éppen ezért kell megfontolni, mit lehet tenni azért, hogy új technológiák bevezetését támogassuk? 

Milyen következtetésekre jutott?

A lengyel helyzetet vizsgáltam, ezt ismerem. Ami a többi országot illeti, úgy vélem, fontos volna, ha belátnák, hogy a megújuló energia kiaknázására irányuló technológiák bevezetéséhez és elterjesztéséhez gyakorlat kell. A szabályozásban tapasztalt szakemberekre van szükség, akik együtt tudnak működni az egyes cégekkel, s ide tudják vonzani őket. Az Egyesült Államokat, Kanadát vagy Norvégiát átlátható és következetes szabályozói hivatalai miatt tartják megbízható befektetési környezetnek. Ezen vállalatok vezetői sokszor megemlítik, milyen könnyű ezen országok környezetvédelmi hatóságaival, törvényhozóival együttműködni. Lengyelországot vizsgálva is felmerült a tapasztalat kérdése. Románia és Bulgária esetében sokan szóvá tették, hogy nincs elegendő geológus, hogy a szakemberek elvándoroltak külföldre vagy a privát szektorba. Magyarországon is szükség lenne tapasztalt szakember-állományra a közigazgatásban, akiknek versenyképes fizetést kellene biztosítani, mert mindez kihat a vállalatokkal való együttműködésre, s hogy milyen, technológiai tudással bíró cégeket és milyen időtávra tud az ország idevonzani?

Milyen megközelítést kellene alkalmazniuk az egyes országoknak, hogy megtalálják, mely energiahordozó és mely technológia alkalmazása lenne számukra a legjobb?

Mindenekelőtt az embereket kellene megkérdezni arról, hogy mit szeretnének.

Tisztában vannak az emberek azzal, hogy mire van szükségük, hogy mi lenne számukra előnyös? A legtöbb magyart legfeljebb az energiaszámla végösszege érdekli.

Ha energiáról kérdeznénk, a legtöbben valószínűleg a számlát emelnék ki. Néhányan hozzátennék, hogy fontosak a megújulók. Sokan elégedettek az atomenergiával, melynek társadalmi elfogadottsága Magyarországon magas. Ugyanakkor az aktuális energiamix igen változatos technológiai megoldások alkalmazására ad lehetőséget. Az emberek pedig választhatnának, milyen energiaforrásból kívánják energiaigényüket fedezni. Az Egyesült Államokban létezik olyan vállalat, amely lehetővé teszi ezt: összesíti az egyes igényeket és továbbítja a közműszolgáltatóknak.

Egy ilyen választáshoz komoly vezetékrendszerre, hálózatra, stb. van szükség?

Nyilván a lehető legközelebbi forrásból próbálják az energiaellátást biztosítani. Maga a hálózat kérdése még a legkönnyebb. Az energiatechnológia, a kommunikációs oldal már összetettebb. A számlázás, a céggel való kommunikáció kérdése is fontos. El tudná képzelni, hogy egy ilyen rendszer Magyarországon működjön? Rendelkezne-e például az ELMŰ a szükséges technológiával, ami egy ilyen váltást lehetővé tenne? Egy másik opció, hogy csak tőlük tudná az ember megvásárolni. Az energiaellátó-rendszerek szerkezeti felépítésére számtalan opció létezik. Léteznek versenypiaci vagy vertikális integrált modellek.

Az egyetemes szolgáltatás azért jött létre és lett annyira versenyképes, mert a vertikálisan integrált modellt tartották a legkevésbé költséges modellnek. S ha a magyar fogyasztó számára az energia költsége a legfontosabb szempont, akkor ez vertikálisan integrált, egyszereplős modell működik. Ugyanakkor, hogy lehet igazán csökkenteni az energiaköltségeket? Csak úgy, ha a vertikális modellen belüli egységek együttműködnek – s Magyarországon nem ez a helyzet azok szerint, akiket erről kérdeztem.

Mit gondol az európai energiacégek innovációs potenciáljáról, összevetve az ázsiai vagy az amerikai versenytársaikkal? Több uniós szakember vagy nagyobb cég vezetője szerint a legnagyobb gondot nem a szellemi tőke hiánya jelenti, inkább az, hogy a legtöbb üzleti lehetőséggel kecsegtető innovációt, startupot felvásárolják elsősorban amerikai cégek.

Nem hinném, hogy az amerikai cégeket kellene okolni azért, mert a jó technológiával rendelkező sikeres tűnő cégeket megvásárolják. Az európai energiapiac legnagyobb problémája az, hogy nem elég gyors ütemben integrálódnak az egyes cégek modelljei, szolgáltatásai, az általuk alkalmazott, fejlesztett technológiák.

A kis cégek üzleti problémáira is a integrálódás lenne a megoldás?

Ha valaki a kínálati oldalon kíván az energiapiacra belépni, valóban szükség van a nagyobb közműcégek közreműködésére, mivel a piac ezen oldala rendkívül szabályozott. A keresleti oldalon nem az, vagy csak kismértékben: ha hagyományos izzóimat energiatakarékosakra szeretném lecserélni, bárkit megbízhatok vele, nem kell hozzá külön jogosítvány. Egy startup sokkal könnyebben tud a piacra lépni a keresleti oldalon. Egy olyan vállalkozásnak, amely az energiatermelésre fejlesztett ki valamilyen technológiát, ahhoz, hogy a hálózathoz hozzáférjen, számos engedélyt kell megszereznie, közműcégek jóváhagyására van szükség, vagyis a piacra lépésnek jóval több akadálya van. Ráadásul Európában egy startupnak tagországonként más politikai, gazdasági körülményekkel találják szembe magukat, egyeztetniük kell az adott kormánnyal is, ami jelentősen lelassítja az adott technológia integrálásának ütemét.

Meggyorsíthatja, megkönnyítheti a folyamatot a szabályozó?

Itt kerül szóba az államigazgatásban dolgozó szakemberek, és energiahatóságok tapasztalata, s az, hogy mennyire jól tudnak együttműködni azokkal a kis stattupokkal vagy nagyobb közműcégekkel, amelyek a megszokottól eltérő (technológiát, szolgáltatás, stb.)  bevezetésén dolgoznak. Az együttműködésnél még fontosabb ezen új tevékenységek támogatása. Az uniós direktívákhoz hasonlóan az Egyesült Államokban is meg van határozva, mennyi energiát kell megtakarítani évente. Azonban megfelelni egy irányelvnek egy dolog, de nem ugyanaz, mint amikor a szabályozó aktívan ösztönzi a cégeket a cél elérésére. Az O-Power nevű amerikai cég a közműcégek ügyfeleinek számláit kezeli: fogyasztásuk alapján javaslatokat tesz a háztartásoknak, például, hogy cseréljék le régi hűtőgépeiket, mert az elszámolás alapján sokat fogyaszt, még kedvezményes vásárlásra jogosító kuponokat is küld nekik. Vagy összehasonlítja a fogyasztó és a szomszédja energiafelhasználását és rámutat az eltérésekre. Így képesek hatni az emberek energiafogyasztási szokásaira, s megmutatni pazarolnak vagy spórolnak-e. Mindezek hatására évente két százalékkal csökken ügyfeleik rezsije – csupán amiatt, hogy a számlák nyelvezetét értehetőbbé teszik. A céget és más hasonló vállalatokat a közműcégek bízzák meg, hogy eleget tegyenek az állam által előírt energiamegtakarítási kötelezettségeiknek. Ahelyett, hogy nagyobb fogyasztásra sarkallnák ügyfeleiket, s ezen keresnének –  a szabályozó támogatásának köszönhetően – a közműcég az energiamegtakarításból profitál. Ehhez azonban szükség van a hatóságok és a szabályozó együttműködésére, tapasztalatára.

Mikor juthat ide a közép-kelet-európai régió?

Előfordulhat, hogy nem jut el idáig. Országfüggő is: vannak kísérleti jellegű programok több magyar vagy lengyel városban. De hogyan támogassa a szabályozói környezet az energiahatékonyság javulását, ha az árakat mesterségesen alacsonyan tartják? Amíg az árak alacsonyak, az energiamegtakarítást hozó technológiák megtérülési ideje hosszú lesz. Negatív vagy igen alacsony megtérülés mellett a cégek nem ruháznak be drágább technológiákba, hacsak nem kapnak támogatást.

A piaci folyamatok alakulása nem tudja ellensúlyozni ezt? Minden a szabályozáson múlik?

Magyarországon és Lengyelországban is a napelemet vásárló háztartások száma igen magas, legalábbis a várthoz képest. Vagyis van példa rá, de az átlag magyar fogyasztó megengedheti magának? Talán az átlag magyar fogyasztónak nincs is szüksége napelemre, s inkább a központosított energiaellátási rendszerben kíván maradni. De akkor is legyen lehetősége választani. Ne csupán a hagyományos energiaforrások álljanak rendelkezésre, hanem hozzá lehessen férni más, a rendszerbe integrált technológiákhoz.