NRGreport
Menü

Úszó napelemfarmot épít az Apple beszállítója

Az Apple tervei szerint 100 százalékban megújuló energia használatára tér át, a vállalás a mamutcég beszállítóira is vonatkozik. A japán Ibiden lehet az első, aki teljesíteni tudja ezt.

Az Apple korábban közölte: elkötelezte magát amellett, hogy 100 százalékban megújuló energia használatára áll át, vagyis üzlethelyiségei, adatközpontjai mellett világszerte gyártó kapacitásait is át kívánja állítani zöld energiaforrásokra. Ez rendkívüli cél, hiszen az Apple várakozásai szerint 2018-ban áramigénye kielégítéséhez már évi 2,5 milliárd kilowattóra villamos energia termelésre lesz szüksége – írta a Portfolio.hu. A vállalás az egyesült államokbeli székhelyű technológiai óriás beszállítóira is vonatkozik.

Az egyik ilyen vállalat az Ibiden, amely az első olyan cég lehet Japánban, amely hamarosan 100 százalékban megújuló energiaforrást fog használni az alkatrészek gyártása során. Ennek érdekében az Ibiden már megépítette a szigetország egyik legnagyobb úszó napelemfarmját. Miután az ország nem csupán energiahordozókban, de szabad földterületekben is szegény, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy más országokhoz hasonlóan vízre telepítsék a farmot. Az Ibiden összesen 20 japán helyszínen tervez napelemfarmot létrehozni, ami az Apple szerint jelentősen elősegíti azon céljának teljesülését, hogy gyártó partnereit segítse a tiszta energiára való átállásra. Mindemellett a fejlesztések nyilvánvalóan Japán energetikai céljainak elérését is támogatja.

Forrás: Portfolio.hu