Fenntarthatóság

Okos gurulóutakal jelentősen csökkenthető a környezetszennyezés

NRGreport | 2017.03.24. 08:09

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) tanulmánya szerint akár 40 százalékkal csökkenthető a környezet terhelése azokon a repülőtereken, ahol a gurulóutakba épített okos fényjelzések segítik a repülők földi mozgását.

A szervezet éves jelentésében közzétett tanulmányban kifejtette: több nagy repülőtéren is bevezették már az üzemeltetők az okos fényjelzéseket, amelyek a repülőgépek pilótáit segítik a manőverezésben. A gurulóutak betonjába épített, úgynevezett középvonaljelző zöld fények azon az útirányon kapcsolódnak fel a repülőgép előtt, amerre a gépnek a futópálya és a terminál között mennie kell.

A frankfurti és a müncheni repülőtéren is vizsgálták a rendszer hatékonyságát, az eredmények azt mutatják, hogy a gurulás ideje 10-37 százalékkal csökkenthető látási viszonytól és a rendszer automatizáltságának mértékétől függően, a keronzinfogyasztás és károsanyag-kibocsátás pedig 20-40 százalékkal csökkenthető a rendszer használatával.

Az okos jelzőberendezések segítségével a repülőtér hatékonyabban is tud működni, mivel csökkenti az üzemeltetési költségeket, és a gépek földi mozgatása is sokkal előnyösebb: rossz látási viszonyok között is olyan jó hatékonysággal üzemelhet a repülőtér, mint tiszta idő esetén.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.