NRGreport
Menü

Elfogyott a benzin az OPEC-tagországban

Drámaian romlik a helyzet Venezuelában, a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező országban éppen kifogyóban van az üzemanyag.

Hosszú sorok kígyóznak Caracasban a benzinkutaknál, a venezuelai fővárosban ugyanis hiánycikk az üzemanyag. Ezért az mintegy háromszáz fővárosi kút kétharmada már ki se nyitott vasárnap – írta a Vg.hu.

A hír azért is lehet meglepő, mert Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb kőolajkészletével, a kitermelhető tartalékokat 297 milliárd hordóra becsülik, míg Szaúd-Arábia bizonyított olajtartalékait ehhez képest 265 milliárd hordóra. Az OPEC-tag dél-amerikai ország azonban még saját ellátására sem rendelkezik elegendő finomítói kapacitással, így a feldolgozott kőolajtermékeket, mint a benzint és a gázolajat tekintve, importra szorul.

Csakhogy az importált termékekért dollárt, vagy eurót kell fizetni, míg Venezuela saját devizája, a bolívar immáron évek óta mélyrepülésben van, tavaly az infláció 800 százalékos volt, ráadásul az ország komoly tartozásokat halmozott fel a külföldi olajtársaságok irányában, így azok már tavaly azzal fenyegették, hogy felszámolják tevékenységüket, ha Caracas nem fizet.

Az infláció és a drága import ellenére viszont még mindig Venezuelában a legolcsóbb az üzemanyag a világon, annak ellenére, hogy a kormányzat 2016-ban hatezer százalékkal megemelte az árakat. A prémium benzin, a 95-ös oktánszámú 0,1 bolivárról (ez az ország pénzneme) 6 bolivárra emelkedett. Dollárban ez 0,01 dollárról 0,6 dollár, egy liter benzin így mintegy 180 forintba kerül, a korábbi literenként 3 forint helyett.

Nem csak a benzin hiánycikk azonban az országban: az alapvető gyógyszerekből is hiány alakult ki. Az ország elnöke, Nicolas Maduro ezért hivatalosan is az ENSZ segítségét kérte, ugyanis már a felhasznált gyógyszerek 85 százaléka nem hozzáférhető, kezdve a legegyszerűbb fájdalomcsillapítótól a kemoterápiában használt speciális készítményekig.

Ugyanakkor az élelmiszerek tekintetében sem áll fényesen a dél-amerikai ország, legutóbb a sajátságos megoldásairól elhíresült Maduro elnök utasítására négy péket tartóztattak le, mert péksütéményeket készítettek, ahelyett, hogy a kevés búzát kizárólag kenyérsütésre használták volna. Egyébként az ország súlyos áramhiánnyal is küzd: most már naponta négy órán át szünetel az áramszolgáltatás, Maduro elnök pedig arra kérte a nőket, hogy ne hajszárítóval szárítsák a hajukat, ezzel is spórolva az energiával.

Forrás: Vg.hu