NRGreport
Menü

Tesla supercharger épülhet Győrött

Az amerikai gyártó nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be, az akciónak van hazai vonatkozása is, a cég tervei között szerepel, hogy 2017 végéig üzembe helyezi első superchargerét Győrött.

Ezzel felkerült Magyarország a Tesla térképére, amelyre nagy szükség volt annak érdekében, hogy érdemben tudjunk harcolni a vállalat Európába tervezett legújabb gyáráért – írta a Portfolio.hu.

A Tesla a nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztése keretében megduplázza töltőik darabszámát, célja ezzel az, hogy a tulajdonosoknak soha ne kelljen várniuk arra, hogy feltölthessék autójukat. Annak érdekében, hogy ez a terve megvalósuljon, 2017-ben több mint 5 ezer superchargert telepítenek globálisan, így azok száma meghaladja majd a 10 ezer darabot. A superchargerek mellett bővítik nyilvános töltőhálózatukat, a 15 ezer töltőpontnak köszönhetően több mint 25 ezer helyen tudnak majd áramot vételezni az elektromos járművek tulajdonosai.

Ennek a nagyszabású töltőhálózat-bővítésének van hazai vonatkozása, a cég honlapján elérhető térképen fel lett tűntetve egy magyarországi helyszín is. A tervek szerint 2017 végén már üzemelni fog az első Tesla supercharger Győrött. A helyszín bizonyára sokak számára nem okoz meglepetést, ugyanis már 2015 márciusában arról lehetett hallani, hogy a Tesla itt építheti fel első nyilvános superchargerét. Az akkori tervekben még szó volt egy balatonlellei töltőről is, illetve arról, hogy ezeket egy Szeged és Kecskemét közötti szupertöltő-állomás egészíti majd ki.

Hogy mégsem épült meg, annak oka állítólag az, hogy nem volt megteremtve az üzleti alapja. Vagyis ingyen kellett volna adniuk az áramot, mert a hiányos jogszabályok miatt jelenleg senki nem szedhet pénzt azért, hogy biztosítja az elektromos járművek üzemeltetéséhez szükséges energiát. Jó hír viszont és erősítheti a Tesla idei megjelenését Magyarországon, hogy az illetékesek már dolgoznak az elektromos járművek által vételezhető áram árszabályozásán és várhatóan 2017 végére elkészülhet az új szabályozás, így üzleti alapja lehet a töltőinfrastruktúra fejlesztésének, a Portfolio.hu cikke szerint.

Forrás: Portfolio.hu