Fenntarthatóság

ENSZ-főtitkár: kell a párizsi klímaegyezmény

NRGreport | 2017.05.31. 07:12

António Guterres ENSZ-főtitkár szerint elengedhetetlen a párizsi klímavédelmi egyezményben foglaltak megvalósítása. 

A portugál politikus helyi idő szerint a kedd esti órákban a New York Egyetemen tartott előadásában először foglalkozott részletesen a globális klímaváltozásokkal.
 
Beszédében hangsúlyozta, hogy a 2015 végén aláírt párizsi egyezményben foglaltakat minden korábbinál "nagyobb eltökéltséggel" kell valóra váltani. Az ENSZ-főtitkár ugyan konkrétan nem említette Donald Trumpot, az Egyesült Államok elnökét – vagy az amerikai kormányt -, de leszögezte: "ha egy kormányzat kétségbe vonja e megállapodásban foglaltak szükségességét, akkor ez újabb ok arra, hogy a többiek még nagyobb erővel fogjanak össze". 

A világszervezet vezetője úgy véli, hogy mindent meg kell tenni a globális felmelegedés lassításáért. A párizsi egyezmény aláírását "az emberiség történelmének jelentős eseményeként" említette, és fontosnak tartotta emlékeztetni arra, hogy a nagy energetikai vállalatok – meg sem várva a kormányok politikai döntéseit -, már meg is kezdték az alkalmazkodást az úgynevezett "zöld energiához". 

"Szomorú jövőjük lesz azoknak, akik elbuknak a zöld gazdasághoz igazodásban" – fogalmazott Guterres. 

Washingtonban az amerikai elnök a héten jelenti be döntését arról, hogy kilépteti-e az Egyesült Államokat a párizsi klímavédelmi egyezményből. A fejlett országokat tömörítő G7-es országcsoport vezetőinek olaszországi csúcsértekezletén a múlt hét végén Trump elnök visszautasította, hogy csatlakozzék a többi hat ország vezetőihez a klímavédelmi egyezmény melletti elkötelezettség ismételt kinyilvánításában.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.