Trading

Az USA már Iraktól vesz olajat

NRGreport | 2017.06.08. 10:14

Az Egyesült Államok napi 1,1 millió hordóval megkezdte az iraki olajimportot, hogy ezzel ellensúlyozza a múlt hónapban csökkentett szaúdi export miatt kialakult hiányt – idézi a Bloomberg adatait az Oilprice.com. 

Az amerikai Energia minisztérium adatai szerint június első hetében az elmúlt öt évhez képest a legnagyobb mennyiségben érkezett iraki olaj az Egyesült Államokba. Ez az első olyan alakalom, hogy az iraki import meghaladja a szaúdit. 

Szaúd-Arábia május végén jelentette be, széndékosan csökkenti az Egyesült Államokba irányuló olajexportját, hogy ezzel is kényszerítse az amerikai olajkészletek csökkenését, így közvetve pedig az olajárak emelkedését. 

Május elején az állami olajcég, az Aramco is közölte, hogy napi egymillió hordóval csökkentené a Kínába, Dél-Koreába és több dél-kelet ázsiai országba irányuló szállításait. Az indiai szállítások júniusban 3 millió hordót meghaladó mennyiséggel csökkennek várhatóan és Japánba is kevesebb szaúdi olaj érkezik ebben a hónapban, a Reuters adatai szerint. 

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete által meghosszabbított termeléskorlátozás nem érinti a tagállamok exportját, ezért fordulhatott elő az, hogy az elmúlt hónapokban a szaúdi tankerhajók napi, 1,21 millió olajat szállítottak az Egyesült államokba, ami 2014, az olajárzuhanás kezdete óta a legnagyobb mennyiség – írja a lap

  NRGreport
Címkék
#Irak   #kőolajimport   #USA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.