Megérkeztek az első amerikai LNG-szállítmányok Európába, ami egy újabb lépés lehet az uniós államok számára az orosz energiafüggőség enyhítésére. A probléma csak az, hogy az amerikai gáz még mindig jóval költségesebb az orosznál, ráadásul közben a Gazprom sem ül karba tett kézzel. 

Múlt héten érkezett meg Lengyelországba az első amerikai LNG-szállítmány, amit Beata Szydlo, lengyel miniszterelnök történelmi pillanatnak nevezett. Ezzel ugyanis Lengyelország egy lépéssel közelebb került az orosz gázszállításoktól való függetlenedéshez. Ezzel egyidőben Hollandiába is megérkezett az első LNG-szállító hajó, amit az eddigi egyetlen amerikai exportőr cég, a Cheniere Energy indított el. 

Az amerikai gázipar gyorsan előnyt kovácsolt magának a cseppfolyósított földgáz iránti növekvő keresletből és ezzel párhuzamosan a rohamosan bővülő palagáztermelésből. Az amerikaiak számára Európa különösen fontos, nemcsak a stabil kereslet miatt, hanem mert az Európai Unió eltökélt energiapolitikai célja, hogy a Gazprom mellé más forrásokat is keressen. Az orosz óriásvállalat az uniós gázpiac egyharmadát tudhatja magáénak, ez pedig az EU szerint már domináns piaci pozíció – írja az Oilprice.com. 

Ez a törekvés különösen igaz Lengyelországra, amely a gázon kívül lehetőleg minden másban is függetlenítené magát Oroszországtól, érthető történelmi okokból. Lengyelország volt az az állam is, amely a leghevesebben támadta a Gazprom és Oroszország által szorgalmazott Nord Stream-2 gázvezeték megépítését és ezzel párhuzamosan alternatív energiabeszállítók után nézett. 

Orosz szemszögből ugyanakkor az amerikai LNG-szállításnak inkább politikai jelentősége van, mintsem gazdasági racionalitása. Az amerikai LNG-szállítmányok célba juttatása ugyanis még mindig sokkal költségesebb, mint a szomszédból, vezetékeken szállított orosz gázé. Számítások szerint az Európának szánt amerikai LNG ára 1-2 dollárral magasabb, mint az észak-nyugat európai referenciaár, ennél fogva nem versenyképes. Szakértők szerint ugyanakkor ez az állapot akár a közeljövőben is megváltozhat, feltéve, ha a küldő és a fogadó felek részéről is van kompromisszumkészség. 

Ennek ellenére valószínű, hogy Lengyelország akár a magasabb amerikai árat is hajlandó lenne megfizetni az energiafüggetlenség növelése érdekében. A tavalyi évben például a teljes lengyel gázimport 89 százaléka származott a Gazpromtól. Ez kényelmetlenül magas arány, főként, ha figyelembe vesszük, hogy Oroszország nem riad vissza a gázszálítások politikai nyomásgyakorlásra való felhasználásától sem. 

Végsősoron természetesen a gáz ára határozza majd meg az amerikai és orosz törekvéseket Európában. Ennek érdekében – és az EU terveinek ismeretében – a Gazprom hosszú távú szerződések helyett egyre inkább rövidtávú megállapodásokat köt partnereivel és az árpolitikáját is rugalmasabbá tette. Minden valószínűség szerint az EU minél inkább törekszik az energetikai függetlenedésre, a Gazprom annál inkább elmozdul a versenyképes árak irányába, hiszen Európa az orosz cég számára is kiemelten fontos, a legfontosabb felvevőpiaca. 

Ez pedig kihívások elé állítja majd az amerikai gázkitermelő vállalatokat, még akkor is, ha az amerikai LNG iránti eiurópai érdeklődés egyre nagyobb. A kérdés csupán annyi, hogy meddig tud engedni a Gazprom az áraiból úgy, hogy ez ne okozzon számára már vállalhatatlan veszteségeket, illetve, hogy az európai államok mennyi ideig hajlandóak kifizetni a drágább amerikai cseppfolyósított gázt. 

Ráadásul nem a Gazprom az egyetlen versenytársa az amerikai cégeknek Európában. Ott van például a Transz-Adria gázvezeték, amely kaszpi gázt szállít majd Európába várhatóan a jövő évtől kezdődően és természetesen nem szabad megfeledkezni Katarról, a világ legnagyobb LNG-exportőréről sem. 2014-ben a teljes katari LNG-termelés mintegy negyed irányult Európába. Ezt az éles versenyhelyzetet az amerikaiaknak kezelniük kell valahogyan. Ehhez pedig a termelési és a szállítási költségek jelentős csökkentése szükséges.