Infografika

Megújulók: Kína alaposan ráver Amerikára

NRGreport | 2017.06.27. 10:49

Nagyjából ötször annyi munkavállaló dolgozik a megújuló iparágakban Kínában, mint az Egyesült Államokban – derül ki a Statista.com infografikájából. 

A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) adatai szerint a megújuló szektor 9,8 millió embert foglalkoztatott 2016-ban világszerte. Ebből 3,09 millióan a napenergiához kapcsolódó vállalkozásoknál, 1,7 millióan a folyékony bioüzemanyag-szektorban, 1,5 millióan pedig a vízenergiában dolgoztak. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke ugyanakkor továbbra is a fosszilis energiahordozókra, ezen belül is a szénre koncentrál elsősorban. A Statista.com infografikája összehasonlítja a megújuló iparágakban betöltött amerikai és kínai állások számát. 

Az IRENA becslései szerint 2016-ban Kínában 3,6 millió ember dolgozott a megújuló iparágban, míg az Egyesült Államokban csupán 777 ezer. Az infografikán különböző szektorokra lebontva látszik a foglalkoztatottak száma a két országban, ez az oka annak, hogy a teljes létszám kevesebb, mint az IRENA általános összesítése. Az ábra jól mutatja, Kína mennyivel előrébb jár az Egyesült Államoknál ebben az összevetésben. Az egyetlen szektor, amelyben több amerikai munkavállaló dolgozik, mint kínai, az a bioüzemanyagok gyártása. Itt 283 700 betöltött állást regisztráltak az USA-ban, míg Kínában 51 ezret. A napenergia szektorban ugyanakkor Kínában 2,6 millióan, míg Amerikában 260 ezren dolgoznak.  

Infographic: China Is Beating The U.S. In The Renewables Race  | Statista You will find more statistics at Statista

  NRGreport
Címkék
#infografika   #Kína   #USA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.