Trump amerikai elnök sok nagyra törő terve közül az egyik, hogy az Egyesült Államok domináns szerepet játszon az energiapiacon, aminek azért vannak korlátai.

Ha még valaki nem hallotta volna, aktuális hetünket "Energia Hét"-nek nyilvánította a Trump-adminisztráció, amikor is az elnök és magas rangú tisztviselői az Egyesült Államok energia dominanciájának témájára fókuszálnak. Jól hallották, nem energiafüggetlenségről, esetleg energiabiztonságról van szó, mint amiról például az Obama-érában beszéltek. Nem, energia dominancia az új jelszó.

De mit is jelent ez valójában, és tényleg játszhat-e ilyen szerepet az Egyesült Államok? Jó kérdések. Íme néhány válasz.

Amikor Trump elnök energiadominanciáról beszél, egy olyan tervre hivatkozik, ami négy főpilléren nyugszik. Először is teljes mértékben kiaknáznák az ország gazdag olaj-, földgáz-, és szénkincsét. Növelnék mindhárom fosszilis tüzelőanyag exportját. Nagyobb mértékben hoznának be olajat Kanadából és Mexikóból, kevésbé a Közel-Keletről és Észak-Afrikából. S végül, mindhárom elem kihasználásával erősítenék Amerika alkupozícióit.

Szép, szép, de a valóság az – húzzák alá a kritikusok -, hogy az Egyesült Államok jelenleg napi kőolajszükségletének felét behozatalból fedezi, s mindig is nettó importőr marad, még ha csökkentheti is függőségét. Ezért nem rossz célkitűzés, hogy a világ "békésebb", stabilabb részeiből importáljon, nem pedig a rendkívül instabil közel-keleti vagy észak-afrikai régióból, sokszor inkább ellenséges kormányokkal üzletet kötve. Ha ez teljesül, jelentősen mérséklődik az a kényszer is, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon a régió konfliktusaiba, polgárháborúiba, pusztán abból a megfontolásból, hogy védje gazdasági érdekeit, beszerzési forrásait.

A "dominancia felé vezető út" korlátja az is, hogy az Egyesült Államok valóban képes-e teljes mértékben kihasználni olaj- és gázforrásait. Egyelőre nem, mert ahhoz több ezer vállalkozást kellene profitábilissá tenni a kútfúrások folytatásához. Amikor azonban az amerikai WTI hordónkénti ára 44-45, a gázé 3,10 dollár ez nem az az árszint, ami mellett a kitermelés és az export tartósan növelhető – ahogy az Trump vágyaiban szerepel. Az is világos, hogy mára az OPEC amolyan fogatlan oroszlánná vált, a szervezet már képtelen az olaj árának ellenőrzésére. Rég volt az az idő – 2014-ben – amikor Szaúd-Arábia lényegében egyedül képes volt bedönteni piacot, mélypontra lökve az árakat.

Kétségtelen, hogy amerikai palaolaj- és palagáz-kitermlés felfuttatásával az Egyesült Államok sokkal jelentősebb szereplővé vált az olajárak meghatározásában, de a korlátok is érzékelhetők. A termelés és az export nagyobb felfuttatásához magasabb árak kellenének, ami aztán a kínálat növekedése miatt újból mérsékelheti az árakat. A tartós növekedés helyett ezért inkább arra lehet számítani hogy felfelé és lefelé tartó periódusokban mérsékeltebben bővül majd a kitermelés. 

Ha a nagyra törő tervek nem is teljesülnek, s Trump nem teszi Amerikát domináns tényezővé az energiapiacon, az kétségtelen, hogy az elkövetkező években az amerakai olaj- és gázipar fellendülése elé nézünk – írja elemzésében az oilprice.com.