Fenntarthatóság

Háromezer győri lakás újul meg

NRGreport | 2017.07.12. 07:19

Őszre befejeződik az eddigi, legnagyobb léptékű, győri társasház korszerűsítési program. Közel 5 milliárd forintból csaknem háromezer lakás újul meg a Rába-parti városban – mondta Kara Ákos országgyűlési képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Az Otthon melege program 2015-ben indult, amelyet társasházak energetikai korszerűsítésére hirdetett meg kormány. A 60 lakás alatti társasházak felújítására szánt támogatás keretösszege 11 milliárd forint volt, ebből 2,3 milliárd Győrbe került – emelte ki Kara Ákos. Hozzátette: az összes nyertes pályázati forrás közel 20 százalékát jelenti ez. Borkai Zsolt polgármester arról beszélt, hogy a program szerint a korszerűsítési költségek felét a kormány adja, míg a másik felét a lakók. Az országban egyedülálló módon a lakókra jutó összeg közel felét a győri önkormányzat átvállalta. Ez 1,1 milliárdot tesz ki a mintegy 5 milliárd forintba kerülő felújítási összegből – hangsúlyozta a városvezető. Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, a megyei fejlesztések nemzeti biztosa kifejtette, hogy ez egy komplex felújítás, amely a hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, illetve a fűtéskorszerűsítést takarja. Ezek együttes megvalósulása pedig hozzájárul a lakások energia-megtakarításához, valamint piaci értékük emelkedéséhez. A győriek egynegyede panellakásokban él – fűzte hozzá Simon Róbert Balázs. Az Otthon melege program utolsó szakaszába lépett Győrben. A 2015-ös kiírás után tavaly kezdődtek el a munkálatok, és október végére fejeződnek be.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.