Vállalatok

Óriási olajlelőhely Mexikó partjainál

NRGreport | 2017.07.13. 12:11

Akár 2 milliárd hordó könnyű olajat is rejthet a nemzetközi konzorcium által most felfedezett mező. 

A három tagból álló nemzetközi konzorcium bejelentése szerint a Mexikó partjainál talált olaj világviszonylatban az ötödik legnagyobb mező az elmúlt öt év feltárásainak sorában, s egyben mérföldkő a tekintetben, hogy Mexikó nyolcvan év állami felügyelet után megnyitotta energetikai piacát a külföldi befektetők előtt. Az amerikai Talos Energy, a mexikói Sierra Oil & Gas, és a brit Premier Oil történelmi és jelentős felfedezésnek nevezte az öbölben talált lelőhelyet, majdnem napra pontosan két évvel azt követően, hogy 2015 júliusában ajánlatot adtak be az elsőként meghírdetett tenderen. A konzorciumban a mexikóiak 40, az amerikaiak 35, a britek 25 százalékos részesedéssel bírnak, utóbbinak, a Premier Oil-nak 25 százalékkal drágultak a részvényei a londoni tőzsdén szerdán a nyitást követően. A Zamanak nevezett mező 60 kilométerre található a délkeleti Tabasco állam partjaitól, s becslések szerint 1,4-2 milliárd hordó könnyű olajat rejthet, részben átnyúlva egy másik blokkba – írta a Financial Times.

  NRGreport
Címkék
#Mexikó   #olajkutatás  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.