Vállalatok

Fejlesztik a Hungaroringet 2019-ig

NRGreport | 2017.08.01. 11:13

Három részletben, 35 milliárd forintért fejlesztik a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak 1986 óta otthont adó Hungaroringet, hogy a pálya 2026 után is része legyen a világbajnoki sorozat versenynaptárának.

Erről Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter beszélt még szombaton a mogyoródi pályán, miután találkozott Chase Careyvel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group elnökével. "A kormány előtt egy 35 milliárdos fejlesztési stratégia áll a Hungaroringre vonatkozóan, ennek keretében az idén 5 milliárd forintot biztosít a költségvetés a közműrendszer és a lelátók felújítására" – jelentette ki Szijjártó Péter, aki hozzátette, 2018-ban 20 milliárd forint áll majd rendelkezésre a paddock és a boxutca felújításának elkezdésére, 2019-ben pedig 10 milliárd forintból befejezik ezeket a munkákat, valamint jelentősen bővítik a parkolóhelyeket a pálya környékén. "Carey úr örömmel fogadta ezeket a híreket, mert ebből is látja, hogy Magyarország elkötelezett és komoly a szándéka, hogy a Magyar Nagydíj 2026 után is a versenynaptárban maradjon" – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, a Forma-1 vezetésében pozitív változások történtek, amióta az amerikai Liberty Media a tavalyi év végén megvásárolta a kereskedelmi jogokat a brit Bernie Ecclestone-tól, ezek a változások pedig a magyar helyszínnek is jó hírekkel szolgálnak.

"A Hungaroring egy tradicionális pálya, amely több mint 30 éve megszakítás nélkül látja vendégül a Forma-1-es mezőnyt. Carey úr világossá tette a számomra, hogy nem 21 egységes, uniformizált versenyhelyszínt akarnak, hanem egy színes, izgalmas versenynaptárt" – számolt be a találkozóról a miniszter. Kiemelte, hogy a Liberty Media új típusú megközelítésébe a három évtizedes hagyományokkal rendelkező Budapest színt hoz, éppen ezért az új menedzsment az F1-es vb-sorozat fontos értékének tekinti a mogyoródi helyszínt.

  NRGreport
Címkék
#Hungaroring  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.