Trading

BÉT: a Mol is kellett a történelmi csúcshoz

NRGreport | 2017.08.18. 06:35

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,20 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 37 187,29 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. Az emelkedés az OTP és a Mol jó teljesítményének volt köszönhető elsősorban.

A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A legnagyobb mértékben az OTP ára emelkedett, amelynek célárfolyamát az UBS 11 100 forintra emelte a korábbi 9 500 forintról, és a korábbi tartás helyett vételre ajánlja.

Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 aktuális csatornán elmondta, a magyar piac szembe ment a trenddel, az eső amerikai és európai tőzsdékkel szemben 0,80 százalékos emelkedést hozott össze, ami elsősorban az OTP és a Mol jó teljesítményének volt köszönhető. A magyar bankpapírral kapcsolatban kiemelte, hogy több mint tíz év után tízezer forint felett zárt. 

A Mol 280 forinttal, 1,21 százalékkal 23 355 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 133 forinttal, 1,33 százalékkal 10 115 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 475 forintot ért, forgalma 167,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6551 forintra emelkedett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 2888,97 ponton zárt csütörtökön, ez 76,96 pontos, 2,59 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.