Fenntarthatóság

Víz Világhét: Áder kormányközi testületet szeretne

NRGreport | 2017.08.31. 09:25

Az ENSZ keretein belül működő kormányközi tudományos testület létrehozását javasolta a fenyegető vízválság kezelésére Áder János köztársasági elnök csütörtökön Stockholmban, a Víz Világhéten.

Az államfő a konferencián elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a klímaválság fontosságát megértette a világ, de a vízválság súlyosságát még nem.

Áder János véleménye szerint a vízválság következményei alól egyik ország sem vonhatja ki magát. Példaként Svédországot említette, ahol a tavalyi év volt az elmúlt 40 esztendő legszárazabb éve. Kiemelte, hogy a legkomolyabb a helyzet Öland és Gotland szigetén volt, ahová a nyári időszakban szállítani kellett a vizet.

A magyar államfő úgy látja, hogy kibontakozóban van a víz drámája. 

"Már nem a jövőről, hanem a jelen meghatározó problémáiról beszélünk" – tette hozzá.

Az is elhangzott, hogy a ma érzékelhető politikai válságokban már tagadhatatlan a vízzel, a vízellátással kapcsolatos problémák szerepe.

Áder János kitért arra is, hogy a szénerőművek szerepének csökkentésére nemcsak a szénd-ioxid-kibocsátás minimalizálása miatt van szükség, hanem azért is, mert ezek a rendszerek annyi vizet fogyasztanak, amely több mint 1 milliárd ember ellátására lenne elegendő.

A magyar köztársasági elnök felhívta a figyelmet, hogy amennyiben nem történik változás a jelenlegi vízpolitikában, akkor a szegénység felszámolásában sem lehet eredményeket elérni. 

Áder János szorgalmazta a vízügyi infrastruktúrára fordítandó befektetések forrásainak növelését. Azt is fontosnak nevezte, hogy az ENSZ-en belül központi felelőse legyen a vízügyi kérdéseknek. Szintén hiányolta, hogy nincs az ENSZ-ben egy kormányközi vízügyi együttműködési testület.

Áder János delegáció élén háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik a svéd fővárosban, ahol nemcsak a Víz Világhét konferenciáin vett részt, hanem az idei év Water Prize díjátadóján is, és audiencián fogadta őt XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodó.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.