A PannErgy csoport konszolidált árbevétele, valamint adózás előtti és nettó eredménye is nőtt az első fél évben a tavalyi azonos időszak mutatóihoz képest – derül ki a társaság jelentéséből, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A geotermikus energiatermelő rendszerek kiépítésével és üzemeltetésével foglalkozó PannErgy csoport 2,519 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első fél évben, ami 18 százalékkal meghaladja a tavalyi azonos időszak árbevételét.
A 2,519 milliárd forint árbevételből 2,2 milliárd hőértékesítésből származik, a fennmaradó árbevétel döntően közvetített és továbbszámlázott, elsősorban elektromos energia szolgáltatás.
A csoport első fél évi adózás előtti eredménye 381 millió forint nyereség, ami jelentősen meghaladja az előző év hasonló időszakának 226 millió forint veszteségét.
A társaság konszolidált tárgyidőszaki nettó eredménye 350 millió forint nyereség, amely 602 millió forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakában kimutatott 252 millió forint veszteségnél.
A PannErgy Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír pénteki záróára 457 forint volt, az elmúlt egy év alatt a legmagasabb ára 478 forint, a legalacsonyabb 370 forint volt.