Vállalatok

Az árával üt a Nissan megújult e-autója

NRGreport | 2017.09.06. 11:31

Hatótávolságban kevesebbet nyújt az új Nissan Leaf, de 30 ezer dollár alatti árával verheti vetélytársait a japán cég elektromos gépkocsija.

Kedden este mutatatta be a Nissan a megújított Leaf modelljét, elődje a legkeresettebb elektromos autó volt a világon. Először tervezték újra modellt azóta, hogy a Leaf 2010-ben bemutatták. A Nissan Leaf volt az első tömegpiaci e-autó, annak ellenére, hogy 107 mérföldes (160 kilométer) hatótávja jelentősen elmarad a konkurens Chevrolet Bolt 238, vagy a nemrég kereskedelmi forgalomban is kapható Tesla 3-as 220 mérföldes hatósugarától. 

Az új Leaf egy töltéssel 150 mérföldet (230 kilométer) tehet meg, ami továbbra is kevesebb a vetélytársainál, de az ára miatt gondolkodhatnak el a potenciális vásárlók. Az új Leaf induló ára 30 ezer dollár alatt lesz az Egyesült Államokban, már pedig a Bolt és a Tesla 3 is legalább 35 ezer dollárba kerül. Az alacsonyabb ár, az autó új dizájnja, és néhány csúcstechnológiás extrája, valószínűleg feledtetni fogja a vásárlókkal a kisebb hatótávot. Az Egyesült Államokban a jármúvezetők zöme kevesebb mint 50 mérföldet autózik egy átlagos napon, Japánban pedig pedig a legtöbb járművezetőnek elegendő lesz heti egy alkalommal töltőre raknia az autót – állítják felmérésre hivatkozva a Nissannál. Az új Leafet október 10-től kezdik el értékesíteni Japánban, az amerikai vásárlók jövő év elejétől vezethetik az új e-autót. A Nissan azt tervezi, hogy 2019-től nagyobb teljesítményű és hatótávolságú változattal is előrukkolnak – írta a CNN. 

  NRGreport
Címkék
#elektromos autó   #Nissan Leaf  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2023 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.