Fenntarthatóság

Négy hazai startup innovációját díjazta az MVM

Végh Zsófia | 2017.09.07. 09:00

Szenzoros mobil fűtőtestet és elektromos robogóhálózatot fejlesztő cég is van az MVM-csoport energetikai innovációt kereső versenyének nyertesei között. A kiválasztott ötletek termékké fejlesztésében, a piacra lépéshez szükséges tőke megszerzésében a társasághoz tartozó Smart Future Lab inkubátor segíti a startupokat.

Decemberben írt ki innovációs pályázatot az MVM-csoport, mely tavaly közzétett középtávú stratégiájával összhangban a társaság innovációs potenciálját hivatott javítani. Az Edison Light Up!-ra keresztelt program olyan hazai startupokat célzott meg, melyek újszerű energetikai megoldásai széles körben hasznosíthatók, és megfelelő anyagi és szakmai támogatással, a piacon értékesíthetők. Az MVM házon belül már tesztelte a programot, 9000 munkatársának számos új ötlete volt, ezért a cég úgy döntött, „külsösök” között is meghirdeti az innovációs versenyt. Összesen 118 pályázat érkezett, melyből 12-öt választott ki a zsűri. A továbbjutott startupok egy-egy millió forintot kaptak a folytatáshoz. A négy kategóriába sorolt csapatok a szerda esti döntőben négy fős szakmai zsűri előtt mutatták be ötleteiket, akiket az energetikai innováció mellett a projekt üzleti életképességéről is meg kellett győzni.

Az ECObuilder (általános kategória) energiahatékony építési rendszereket kínál elérhető áron. Fázisváltó technológián alapuló hőszigetelő és panel rendszerükkel a könnyűszerkezetes építési rendszerek hőtároló képességének hiánya kiküszöbölhető, így versenyképes alternatívát kínál az energiahatékony épületek létesítésére – állítják a termék fejlesztői. Az egymillió forintos díjból két mérőház építését kezdték el: egyet hagyományos, másikat ECObuilder technológiával, hogy a rendszereket összehasonlíthassák, s hogy energetikai modelljüket validálják.

A POIZO smart mobil infra (otthon kategória) a mobil fűtőtestek iránti fenntartásokat szeretné eloszlatni. Ha többen tartózkodnak egy szobában, előfordul, hogy valaki fázik, másoknak melege van. Az új technológia lehetővé teszi, hogy mindenki maga döntse el, milyen hőmérsékletre van szüksége a fűtőtest szabályozásával. A POIZO egy felokosított mobil infrafűtőtest, mely szenzorai segítségével meghatározza a helyiségben tartózkodók pozícióját, s csak ott fűt, ahol emberek vannak. Csendes üzemű, magas hatékonyságú infrapaneleket tartalmaz, melyek azonnal melegítenek. Megalkotói a jelenlegi fűtési megoldásokkal közös használatra szánják. Durván nyolc hónap szükséges ahhoz, hogy tömeggyártásba kerüljön a készülék.

Kezdetleges, de működőképes prototípust építettek az AGES (Applied Gravitational Energy Storage Systems) innovátorai. Az URBAN projekt (iroda kategória) legígéretesebb területe az utcai világítótestek oszlopainak átalakítása gravitációs elven működő akkumulátorrá, melyeket a járókelők lépései és az elhaladó járműforgalom töltene. Az okos bútor közösségi hozzájárulás elvén működne, a tervező szándékai szerint a leadott energiáért cserébe különböző szolgáltatásokat adna az MVM.

A közösségi kategóriában induló Majoros Dávid és kollégái alternatív energiát termelő járólapot fejlesztettek ki, mely mozgási energiából elektromos energiát állít elő károsanyag-kibocsátás nélkül. A termék egyik előnye alacsony előállítási költsége: négyzetméterenként 20-30 ezer forintba kerül szemben a konkurencia által kínált termékekkel, ahol 200-400 ezer forintos árak jellemzőek. A tervezők olyan kiszolgáló épületekbe vezetnék be, ahol a gyalogosforgalom jelentős, például pályaudvarok, múzeumok előtere, áruházak bejáratai. Hosszú távú cél a közvilágítás (egy részének) kiváltása, de a járólap használható lenne például vásárlói útvonalak követésére is.

A négy nyertes csapattal magvető befektetésről szóló tárgyalások indulnak, ennek eredményétől függően részesülnek tőkében a csapatok. Az Edison program folytatódik, a négy győztes pályázat ékes bizonyítéka lesz annak, hogy az innovatív ötlettől el lehet jutni egy olyan megoldásig, ami mindenkinek hasznot hajt majd – mondta Csiba Péter, az MVM elnök-vezérigazgatója.

A nyertesek:

Ecobuilder– general kategória

Poizo – personal kategória

HeatTANK– office kategória

BuGO – public kategória

Mentorok is segítenek

Az MVM Edison program célja egy olyan startup ökoszisztéma kiépítése, amely alkalmas a jelenleg hazánkban fellelhető energetikai és energiatudatossági ötletek, illetve oktatási témájú hardverfejlesztésekkel és szoftverfejlesztésekkel, valamint a fenntartható designnal kapcsolatos kezdeményezések inkubálására. A program az inkubáción túl továbbképzéssel és mentorok bevonásával járul hozzá a termékek, fejlesztések sikerességéhez, piacra segítéséhez.

 

  Végh Zsófia
Címkék
#innováció   #MVM EDISON   #MVM Zrt.   #startup  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.