Trading

Retteghetnek Kínától a Dél-kínai-tenger nagy olajcégei

NRGreport | 2017.09.21. 09:19

A világ második legnagyobb gazdaságának számító Kína saját területeként tekint a Dél-kínai-tengerre és katonai lépésektől sem riadna vissza, ha saját érdekei úgy kívánnák. Ez pedig veszélyezteti a térsékben működő nemzetközi olaj- és gázcégek működését is. 

Így járt a spanyol Repsol is. A tásaság Talisman-Vietnam nevű leánycégét a hanoi kormányzat arra utasította, hogy hagyjon fel gázkitermelési tevékenységével a kérdéses területen, miután Kína azzal fenyegette meg Vietnámot, hogy katonai erővel támadja meg az érintett telepeket, ha a termelés folytatódik – írja a CNBC

A Hszi Csin-ping vezette adminisztráció katonai fenyegetéseit aggasztónak tartják az érintett cégek és ezek komoly nyomást jelentenek a térségben fejleszteni szándékozó vállalatokra – véli Hugo Brennan, a Verisk Maplecroft Ásziára szakosodott elemzője. Peking azokat a cégeket fenyegeti elsősorban, amelyeknek érdekeltségei, vagy már működő termelő egységei vannak a dél-kelet ázsiai kormányok által birtokolt, de Kína áltak vitatott területeken. 

A térség államai egymást átfedő területi követelésekkel állnak elő. Kína ragaszkodik, az úgynevezett kilencpontos vonal koncepciójához, ami egy hatalmas, az ország déli partjaitól mért közel 1600 kilométer kiterjedésű terület a Dél-Kínai-tengeren. Ugyanakkor Vietnám, a Fülöp-szigetek, Brunei és Tajvan is igényt tart a nemzetközi terület egyes részeire, amelyek egyébként egyrészt gazdagok nyersanyagforrásokban, másrészt a világ tengeri kereskedelmének egyik legfontosabb útvonalának számítanak. 

A vitatott térségben, más államok enegedélyével működő olaj- és gázcégek ezért számíthatnak a kínai kormány tiltakozásaira és gyakorlati akcióira is. A nyomásgyakorlásnak csak egyik módja a katonai lépésekkel való fenyegetés, a kitermelő platformokon dolgozók személyes biztonságának veszélyeztetése, de az is elképzelhető, hogy az érintett vállalatokat egyszerűen kizárják a kínai piacról, ami pedig sokkal súlyosabb következményekkel járna ezen vállalatok számára. A British Petrol egyébként 2007-ben már átélt hasonló, a dolgozóit érintő fenyegetést. 

Az egyik kérdéses terület a Vietnámhoz tartozó Ca Rong Do (Vörös császár) olaj- és gázmező lehet, ahol a spanyol Repsol is aktív résztvevő. A terület Kína kilencpontos vonalán belül esik és a kitermelést a tervek szerint 2019-ben indítaná meg a cég. A kínai fenyegetés árnyékában azonban bizonytalan, hogy a madridi központú vállalat mennyire erőlteti a munkálatokat. 

Közben a térség országai is védekező akciókat helyeztek kilátásba a kínai fenyegetésre adandó válaszként. A dél-kínai területi vitában egyébként nem érintett Indonézia – amely különleges gazdasági zónákat működtet a térségben – például közölte, hogy akár a fegyveres erővel is kész megvédeni nyeresanyag kitermelést a régióban. 

Érdekes tény ugyanakkor, hogy bár Kína óva inti a nyersanyagok bányászatától regionális ellenfeleit, maga sem siet túlságosan ezen források kitermelésével, ugyanis a terület nyersanyagtartalékainak 71,2 százaléka jelenleg nem termelhető ki gazdaságosan.

  NRGreport
Címkék
#Dél-kínai-tenger   #Kína   #Repsol  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.