NRGreport
Menü

Fenyegetnek a törökök, drágul az olaj

Drágult a főbb olajtípusok ára kedden, a Brent pedig 26 hónapos csúcsát érte el, miután a kurdisztáni népszavazás után Törökország azzal fenyeget, hogy elzárja az Irakból a kurdisztáni régión áthaladó olajvezetéket. 

Az északi-tengeri Brent olajtípus ára kedden Londonban 46 centes emelkedéssel 59,48 dollárra nőtt novemberi szállításra. Kedden délelőtt elérte 26 hónapos csúcsát, 59,49 dollárt is. Utoljára 2015 július 10-én kereskedtek a Brenttel ilyen árfolyamon. 

Az amerikai irányadó típus, a West Texas Intermediate 15 centes emelkedés után 52,37 dolláron állt kedd délelőtt szintén novemberi szállításra. A nap folyamán a WTI 5 hónapos csúcson is járt. 

A Brent árfolyama öt egymást követő napon nőtt: egy héttel korábban még az 55 dolláros szint körül mozgott az ár. A drágulás mögött az állhat, hogy az OPEC közölte, sikeres az olajkartell termeléscsökkentő akciója, a piac jól halad az egyensúlyi állapot felé, az olaj iránti kereslet erős maradt. 

A keddi árdrágulás elsődleges oka ugyanakkor az, hogy Tayyip Erdogan török elnök a kurdisztáni függetlenségi népszavazásra adott reakciójában azzal fenyegetett, hogy elzárják az észak-iraki olajmezőkről induló olajvezetéket. Ezen a vezetéken jut el Európába a kurd régióban kitermelt olaj gyakorlatilag 100 százaléka. A vezeték a törökörszági Ceyhan olajkikötőjébe fut és naponta mintegy 5-600 ezer hordó olaj halad keresztül rajta. A kurd függetlenségi népszavazás olajpiacokra gyakorolt hatásairól itt olvashat. 

Elemzők szerint a rövid távú hatásoknak köszönhetően a Brent ára akár 60 dollárig is nőhet a közeljövőben. A WTI kilátásai némileg rosszabbak, ugyanis a Harvey-hurrikán miatt az amerikai finomítói kapacitás mintegy 25 százalékát le kellett állítani és csak fokozatosan áll helyre a termelés. 

A Brent és a WTI árfolyama közöttu különbség 7,17 dollárra nőtt, ami a legnagyobb 2015 augusztusa óta - írja a CNBC.

Forrás: CNBC, NRGreport