Trading

Kevés lesz az OPEC olaja?

NRGreport | 2017.09.26. 06:45

Azok, akik eddig féltek, hogy az OPEC jövőre elárasztja a piacot olajkészletével, most inkább a megvonásra készüljenek – írta a Citibank. 

Öt ország a csoportban – Líbia, Nigéria, Venezuela, Irán és Irak – már valószínűleg most is maximálisan kihasználja kapacitását. Ez összefüggésben van azzal, hogy ezen országok nem fektetnek eleget a kutatás-fejlesztés tevékenységekbe, szemben az internacionális, illetve a független olaj cégekkel.

Az olaj még mindig több mint 50 százalékkal forog a 2014-es szint alatt, így aggodalomra ad okot, hogy az OPEC által kitermelt készletek fedezni tudják-e a globális szükségletet. A múlt héti bécsi összejövetelen az OPEC és szövetségesei között nem született döntés azzal kapcsolatban, hogy 2018 első negyedévén túl csökkentik vagy növelik a kínálatot az olajpiacon – olvashatjuk a Citibank összefoglalójában. 

Iránban a befektetők érzékenyek lehetnek az USA szankcióira, amik a közel-keleti Forradalmi Gárdistákkal kapcsolatba hozható cégekkel való kereskedésre terjednek ki – írja a Citibank friss elemzésében. 

Hétfőn egyébként több, mint kétéves csúcsra ért az olaj ára, miután a hurrikánok elvonulása után megnyitott finomítók megemelt nyersolajigénnyel kezdték meg működésüket – írja hírlevelében az Equilor.

  NRGreport
Címkék
#kőolajkitermelés   #olajár   #OPEC+  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.