Fenntarthatóság

Újabb menet a gázkonvektor-cserében

NRGreport | 2017.09.28. 08:01

Ötezernél is több pályázat érkezett eddig az Otthon Melege Program keretében meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energia megtakarítást eredményező cseréjét támogató alprogramra.

Az észak-magyarországi régióból a pályázatokat csütörtök 10 óráig várták, ezt követően a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik.

A pályázatbenyújtás a közép-dunántúli régióval zárul, ahol a gázkonvektor készülékek cseréjéhez 2017. szeptember 29. (péntek), reggel 8 órától lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

A benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a pályázati portálon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett családbarát pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassák a lakosságot az ország egész területén. A 2014 szeptemberében indult, jelenleg közel 30 milliárd forint keretösszeggel rendelkező programnak köszönhetően mára több mint 130 ezer háztartás energiahatékonysága javult – tudatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.