Vállalatok

Beszüntette tevékenységét a Monarch Airlines

NRGreport | 2017.10.02. 08:17

Beszüntette tevékenységét hétfő reggel a Monarch Airlines, az ötödik legnagyobb brit légitársaság, amely az elmúlt időszakban komoly veszteségekkel működött.

A brit polgári légiközlekedési hatóság (CAA) hétfői bejelentése szerint a cég 110 ezer utasa van jelenleg külföldön. A Monarch utazási irodát is működtetett. A CAA közleménye szerint a csőd miatt 300 ezer jövőbeni repülőjegy-foglalást és társasutat töröltek.
    
Chris Garyling brit közlekedési miniszter hétfő délelőtt közölte: a külföldön maradt 110 ezer utas hazahozatala a legnagyobb ilyen jellegű logisztikai akció, amelyet Nagy-Britanniában békeidőben valaha is végrehajtottak. Grayling közölte, hogy a kormány harminc repülőgép bérlésére kérte fel a CAA-t az utasok hazahozatalára.
    
A CAA "példátlannak" nevezte a kialakult helyzetet, de biztosította a külföldön lévő utasokat, hogy mindegyiküket pótlólagos költség nélkül hazaszállítja. A hatóság szerint nem kell megszakítaniuk üdülésüket azoknak sem, akik a Monarch szervezésében külföldi társasúton vannak.
    
A Monarch, amely 2100 alkalmazottat foglalkoztat, a tavaly októberrel véget ért legutóbbi teljes pénzügyi évét 291 millió font (több mint 100 milliárd forint) veszteséggel zárta. Az 1968-ban alapított légitársaság tavaly 6,3 millió utast szállított 40 célállomásra, mindenekelőtt földközi-tengeri üdülőhelyekre a londoni Gatwick és Luton, valamint Birmingham, Leeds-Bradford és Manchester repülőtereiről.
    
A csődgondnoki feladatokra kijelölt KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó cég egyik szakértője hétfőn a BBC-nek azt mondta: a Monarch összeomlását a rövid távú repülések piacát jellemző ádáz verseny és az ebből eredő nyomott árak, az emelkedő üzemanyag-költségek és a gyenge font miatti további költségemelkedések okozták, és a helyzetet súlyosbította, hogy az elmúlt évek törökországi és egyiptomi terrortámadásai miatt visszaesett a kereslet a cég hagyományos útvonalain.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.