Vállalatok

Konzorcium építhetné a zalaegerszegi tesztpályát

NRGreport | 2017.10.03. 10:21

Konzorcium létrehozását javasolják a zalaegerszegi tesztpálya projekt minél gyorsabb megvalósításához az érintett vállalatok – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Konzorcium létrehozását javasolják a zalaegerszegi tesztpálya projekt minél gyorsabb megvalósításához az érintett vállalatok. A cégvezetők a Nemzetgazdasági Minisztériumban tartott egyeztetésen nagyon fontos kezdeményezésnek minősítették a beruházást és felkérték a kormányt, hogy az eddigiekhez hasonlóan továbbra is kísérje figyelemmel a tesztpálya megépülését.
A megbeszélésen elhangzott: a pálya építése az előirányzatoknak megfelelően halad, egy éven belül már folyhatnak a kísérletek a pályán. Széleskörű a hazai és nemzetközi érdeklődés, amelyet a V4 országokkal már aláírt és Ausztriával és Szlovéniával tervezett szándéknyilatkozat is megerősít. A projektet a kormány ezt követően is kiemelten támogatja, azonban elsődlegesen a piaci igények határozzák meg annak tényleges tartalmát. Éppen ezért a hatékonyabb megvalósítás érdekében az NGM-el már megkötött szándéknyilatkozaton túl még szorosabb együttműködést vállalnak majd az érintett vállalatok. Ezáltal nemcsak sokkal nagyobb versenyelőnyre tehetnek szert, hanem a konzorcium tagjai között is eredményesebb munka kezdődhet.

A résztvevő szervezetek az Autóipari Próbapálya Zala Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft., az AVL Autókut Mérnöki Kft.,  a KNORR-BREMSE Kft., a Budapesti Elektromos Művek Nyrt., az  IBM Hungary Kft., a Valeo Auto-Electric Hungary Kft., a Valeo-Siemens eAutomotive Hungary Kft., az Ericsson, a BASF Hungária Kft., a Continental Automotive Hungary Kft., az AUDI HUNGARIA Zrt. és a  T-Systems képviselői ismételten üdvözölték a hazai autóipar egészére pozitívan ható kezdeményezést, illetve bíznak annak sikeres megvalósításában – tudatta közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium.
    
A mintegy 40 milliárd forintból megépülő zalaegerszegi tesztpálya felépítését az idén májusban jelentették be. A pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd. Az építkezéshez a kormány mintegy 35 milliárd forint támogatást biztosít. A tervek szerint olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve. Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen beruházása lesz a zalaegerszegi.

  NRGreport
Címkék
#tesztpálya   #Zalaegerszeg  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.