NRGreport
Menü

Közel-keleti konfliktusok miatt drágul az olaj

Az Irán elleni esetleges amerikai szankciók, és a kurd-iraki fegyveres összecsapások hajtják felfelé az olajárakat.

Hétfőn megugrottak az olajárak miután kiéleződött a konfliktus az Egyesült Államok és Irán között, s Trump elnök kilátásba helyezte az atomegyezmény felmondását és a szankciók újbóli bevezetését, amit később már finomított az amerikai diplomácia. Irakban is pattanásig feszült a helyzet Kirkuk térségében, mivel az iraki hadsereg támadásokat indított a kurd állások ellen, utóbbiak viszont azt jelentették, hogy továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a térség olajmezőit. 

Ennek nyomán európai idő szerint reggel kilenc óra után néhány perccel a WTI hordóját 52,12 dolláron jegyezték, ami 1,30 százalékos drágulás, míg a Brent hordójáért 58,05 dollárt kértek, ami 1,5 százalékkal haladta meg a záróárat. 

Forrás: NRGreport