NRGreport
Menü

Forradalom küszöbén a szélenergia-termelés

Skócia partjainál rendszerbe állt az első úszó szélerőmű. Az új technológia egyelőre még drága, de ha a jövőben olcsóbb lesz a kivitelezés, az alapjaiban változtathatja meg a szélenergia-termelést. 

A hagyományos szélturbinák hatalmas építmények, némelyik mérete vetekszik a legmagasabb épületekével, ha pedig a tengeren állítják fel ezeket, az erőművek vízalatti kiterjedése még ennél is hatalmasabb, a költségeiről már nem is beszélve. 

Ma már léteznek ugyanakkor úgynevezett úszó tengeri szélerőművek, az első ilyen nemrég kezdte meg működését Skóciában. A Hywind-projekt ezért úttörő a maga műfajában és, ha a technológia a jövőben olcsóbb lesz - amire a projektet fejlesztő norvég Statoil szerint minden esély megvan -, akkor az óceánok olyan területei is megnyílnak a szélenergia-termelés előtt, amelyek a nagy vízmélység miatt eddig elérhetetlenek voltak - írja a Quartz

A Hywind szélfarm esetében az a forradalmi újítás, hogy a Statoil kifejlesztett egy speciális szoftvert, ami mindig az aktuális szél és az áramlatok irányába forgatja az erőmű turbinalapátjait. Ezek a dinamikus lapátok, kiegészülve az építmény alapjában lévő ballaszttal minden esteben függőlegesen tartják a 175 méter magas, 10 ezert tonnás szerkezetet. 

(Forrás: Statoil)

A Statoil az elmúlt hat év során tesztelte a technológiát és mostanra vált annyira stabillá a rendszer, hogy kereskedelmi hasznosításra is van lehetőség. Az első ilyen úszó szélturbinát a skóciai Peterhead partjaitól 20 kilométerre állították üzembe. Az első után négy újabb turbinát telepítenek majd, és az így elkészülő szélerőműpark 20 ezer háztartás energiaszükségletét tudja majd biztosítani. A 250 millió dolláros projektet nagy részben a brit kormány finanszírozza. 

A Statoil azért választotta ezt a területet a projekt tesztelésére, mert Skócia szeles partvidék ideálisnak bizonyult az ehhez hasonló fejlesztésekhez. Idén júniusban az országban működő szélerőművek rekordot állítottak fel: annyi energiát termeltek, ami az egész ország energiaellátását fedezni tudta. 

S bár az új technológia ígéretesnek tűnik, az úszó szélerőművek egyelőre még nem veszik fel a versenyt a rögzített szélturbinákkal, amelyek száma 2012 óta 30 százalékkal nőtt az országban. A Statoil azt reméli, hogy hamarosan állami támogatás nélkül is életképesek lehetnek ezek az úszó szélerőművek.

Forrás: Quartz.com