Trading

Elkezdődött a szaúdi Trónok harca?

NRGreport | 2017.11.06. 10:32

A korrupció elleni küzdelem jegyében nagyszabású letartóztatási hullám kezdődött a hétvégén Szaúd-Arábiában, de az események akár egy jelentősebb hatalmi átrendeződés jelei is lehetnek, amely egy időre destabilizálhatja a régiót és az olajárak emelkedését is hozhatja. 

A hétvége folyamán nagyszabású letartóztatási hullám indult Szaúd-Arábiában, amelynek első lépése volt, hogy szombaton a szaúdi uralkodó egy korrupcióellenes bizottságot hozott létre. Ezt követően a szaúdi biztonsági erők nem kevesebb, mint 11 magas rangú herceget, köztük Alwaleed bin Talal milliárdos befektetőt, és négy minisztert, köztük a Nemzeti Gárda irányításáért felelős minisztert is letartóztattak. 

A tisztogató akciók mögött a legtöbb elemző azt a 32 éves Mohammad bin Szalman koronaherceget sejti, aki a 81 éves Szalman király leköszönése után a trón legfőbb várományosa és akinek hatalma és befolyása már eddig is az olajmonarchia tulajdonképpeni irányítójává tette őt. A korrupció elleni harc köntösébe bújtatott tisztogatás tulajdonképpen arra szolgálhat, hogy Bin Szalman a saját családtagjait és szövetségeseit emelje kulcspozíciókba, mielőtt elfoglalja a trónt. Helima Croft RBC Capital Markets vezető elemzője szerint a legnagyobb kérdés, hogy ezzel a lépéssel Mohammad bin Szalman megelőzte a nagyobb destabilizációt, vagy éppenhogy előidézte azt?

Az olajárak minden esetre megugrottak a szaúdi események hatására: az északi-tengeri Brent alaptípus ára 2015 júliusa óta nem volt ilyen magasan és az amerikai WTI-vel is 55,82 dollár fölötti hordónkénti áron kereskedtek. Croft szerint a rövid- és középtávú kilátások is jók az olajárak szempontjából, ami arra enged következtetni, hogy a piac hosszabban elnyúló hatalmi harcokra számít Szaúd-Arábiában. A korábbi hasonló hatalmi átrendeződések mindig az olajárak emelkedését vonták maguk után – mondta Croft a CNBC-nek. 

Az elemzők szerint rövid távon Mutaib bin Abdullah herceg, a Szaúdi Nemzeti Gárda miniszteri rangban lévő vezetőjének letartóztatása lehet intő jel arra nézve, hogy a hatalmi átrendeződés valóban komoly lehet. Közben Mohammad bin Szalman támogatói sietve közölték, hogy a letartóztatásoknak nincs köze egy esetleges puccshoz, illetve annak megakadályozásához, pusztán a korrupció elleni küzdelemről van szó. Croft szerint ugyanakkor Mutaib letartóztatása azt mutatja, hogy szélesebb hatalmi konszolidációs terv áll a háttérben. 

Az olajárak szempontjából a középtávú kilátások is kedvezőek, ugyanis a szaúdi olajügyeket is irányító koronaherceg várhatóan fenntartaná, sőt kiterjesztené az OPEC termeléscsökkentési akcióját. Az árak stabilizálása a Saudi Aramco állami olajcég jövő évre esedékes nyilvános részvénykibocsátása miatt is elsődleges fontossággal bír. 

Hosszútávon ugyanakkor kevésbé kedvező a kép az olajárakra nézve. Mohammad bin Szalman egyik elsődleges célkitűzése ugyanis, hogy csökkentse országa kitettségét a mindenkori olajáraknak, ennek érdekében tavaly nagyszabású gazdasági reformprogramot jelentett be, amelynek része a megújuló energiaforrások fejlesztése, vagy például a turizmus fellendítése is. E tervekhez azonban a hatalma megszilárdítására van szükség – írja a CNBC.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.