NRGreport
Menü

Új tagállamokat venne fel az OPEC

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetével együttműködő, de azon kívüli országok a jövőben akár hivatalosan is taggá válhatnak, mondta Suhail Al Mazrouei, az Egyesült Arab Emírségek energiaminisztere. 

Hajlandóság és akarat is van az OPEC bővítésére, mondta a miniszter arra a kérdésre válaszolva, hogy azon szervezeten kívüli olajtermelő államok, amelyek együttműködnek az OPEC-kel a termelécsökkentési akcióban, később teljes jogú tagokká is válhatnak-e. 

Nehéz lenne egyensúlyba hozni az olajpiacokat teljesen egyedül, ezért ésszerű lenne egyben tartani a szervezetet, sőt adott esetben növelni is a tagok számát - idézi Al Mazrouei egy Abu Dhabi-i konferencián mondott szavait a CNBC. 

Az OPEC-en kívüli olajtermelő országok, Oroszország vezetésével együttesen napi 558 ezer hordóval fogták vissza termelésüket, ami a szervezet 1,2 millió hordós csökkentésével együtt azt jelenti, hogy az akcióban részt vevő államok összesen közel 1,8 millió hordónyi olajat vonnak ki naponta a piacról. A kitermeléscsökkentő akció célja végső soron az olajárak emelése és a magas globális olajtartalékok csökkentése. 

Oroszországon mellett, kívülálló országként Azerbajdzsán, Bahrein, Brunei, Kazahsztán, Malajzia, Mexikó, Omán, Szudán és Dél-Szudán csatlakozott a megállapodáshoz. Az akció tavaly decemberi meghirdetése óta Egyenlítői Guinea teljes jogú tagja lett az olajkartellnek. 

Mohammad Barkindo, az OPEC főtitkára szintén beszédet mondott a konferencián, amiben hangsúlyozta, hogy a termeléscsökkentés az OPEC szerint az egyetlen módja a piac stabilizálásának. Al Mazrouei szerint a szervezet novemberben esedékes bécsi találkozóján várhatóan a csökkentés meghosszabbításáról döntenek, de ennek hosszáról még egyeztetnek a felek - írja az Oilprice.com

Forrás: Oilprice.com