NRGreport
Menü

Az OPEC meghosszabbította a kitermelési moratóriumot

Az olajexportálók bécsi csúcsértekezletén megszületett a döntés, hogy 2018 végéig fogják vissza olajkitermelésüket. 

Bejött a papírforma: az olajexportálók mai, Bécsben tartott csúcsértekezletén az OPEC-tagok arról döntöttek, hogy a jövő év márciusáig kötött - az olajkitermelés visszafogásáról hozott - megállapodást 2018 végéig meghosszabbítják. A döntés nem okozhat különösebb meglepetést, mivel számos információ valószínűsítette a korlátozás fenntartását, amit a piac is beárazott. 

Az olaj ára az idei nyáron indult emelkedésnek, s október végén a Brent északi-tengeri olajfajta ára átlépte a hordónkénti 60 dolláros szintet.  Ennek nyomán sok találgatás látott napvilágot arról, hogy a kartell egyes tagjai hajlanának arra, hogy a kitermelés visszafogását, ne terjesszék ki 2018 márciusát követően. Ennek az volt a logikus magyarázata, hogy a magasabb árakkal és a növekvő termeléssel még nagyobb bevételre tehessenek szert a tagországok, igaz, más-más megfontolásból. Később azonban kénytelenek voltak belátni, hogy a kitermelés újbóli elengedése az árak zuhanásához vezetne, ami senkinek nem érdeke.

A korlátozás és így a magasabb árak fenntartása persze különböző okok miatt szükséges az OPEC tagországai számára. A világ második legnagyobb termelője és exportálója Szaúd-Arábia például olajipari társaságát, az Aramcot kívánja tőzsdére vinni jövőre, ezért nem mindegy számára, hogy az 5 százalékos részvénycsomag értékesítése milyen piaci körülmények, milyen olajárak mellett történik meg.

 

Ugyanakkor, számos szakértő hívta fel a figyelmet arra, hogy bár a döntést látszólag Bécsben az OPEC-csúcson hozzák meg, ténylegesen Moszkva szándéka a meghatározó, s nem csak azért, mert Oroszország lett a világ legjelentősebb kitermelő és exportáló országa. Oroszország ráadásul annyira kényelmes helyzetben van, hogy Putyin elnök úgy kezdeményezte a korlátozás kiterjesztését a szaúdi király októberi moszkvai látogatásakor, hogy az oroszokat egy akár 40 dollárra visszazuhanó olajár sem rázná meg, ami akkor következne be, ha nagyobb mennyiségű plusz olajat zúdítanának a piacra. 

Bécsben szerdán megszületett a várt döntés. amivel azonban az ülés még nem fejeződött be. A résztvevők miután általánosságban jóváhagyták a termeléscsökkentés idejének a meghosszabbítását a jövő év márciusról jövő év végéig, most azon tanakodnak, hogy kijelöljenek-e egy köztes időpontot, amikor ismét összeülnek és felülvizsgálhatják ezt a megállapodást.
    
Amint erről is döntöttek, az OPEC minisztereihez csatlakoznak a szervezeten kívüli olajexportálók, hogy most már közösen határozzanak a termeléscsökkentés meghosszabbításáról. Erre a tervek szerint valamikor 19 óra körül kerül sor.
    
Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen. A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tartott volna. Az OPEC és a szervezeten kívüliek csütörtökön várhatóan ezt az időpontot fogják közös megállapodással a jövő év végéig kitolni.

Forrás: NRGreport/MTI