Trading

Homok került a szaúdi privatizációs gépezetbe

NRGreport | 2017.12.05. 09:36

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a tavaly tavasszal nagy felhajtás mellett beharangozott szaúdi privatizáció és ennek segítségével a gazdaság átalakítását célzó Vízió 2030-program megvalósítása a vártnál jóval tovább tart majd. 

Mohammed bin Szalman, szaúdi helyettes koronaherceg tavaly júniusban jelentette be nagyszabású tervét a szaúdi gazdaság teljes átalakítására és az olajbevételektől való függetlenítésére. A terv a hangzatos Vízió 2030 nevet kapta, de az ebben leírt lépések egyelőre nagyon lassan haladnak. 

Hosszabb ideig tart majd – mondta a programban részt vevő szaúdi bankár a Reutersnek, mivel egyrészt mostanában a gazdasági átalakítások némileg háttérbe kerültek a politikai események miatt, másrészt pedig a privatizáció előkészítését lassítja az is, hogy az érintett cégek sok esetben még könyveket sem vezetnek és egyáltalán nincsenek felkészülve egy szigorú privatizációs eljárásra. A reménybeli befektetők számára vonzó jogi keretek hiánya és a burokrácia sem segíti a gyors lebonyolítást, de a Vízió 2030 lebonyolítása körüli általános szervezetlenség a legfőbb akadály – írja az Oilprice.com

A királyi család egyes tagjainak közelmúltbeli letartóztatása további bizonytalansági faktor. November elején Bin Szalman minisztereket, vállalkozókat és a királyi család egyes tagjait vette őrizetbe egy hivatalosan korrupcióellenes intézkedés-sorozat részeként, bár az elemzők szerint valójában a koronaherceg a lépéssel hatalma megszilárdítását akarta elérni közelgő trónralépése előtt. 

A Vízió 2030 program első fontos lépése a nemzeti olajtársaság, a Saudi Aramco nyilvános részványkibocsátása lesz valamikor 2018 második félévében. A hatalmas érdeklődést kiváltó tranzakció már az előkészítés fázisában van, de még mindig nem lehet tudni pontosan, hogy melyik tőzsdén történik meg a kibocsátás. London és New York a legesélyesebb. 

A részvénykibocsátáson kívül az állami javak magánkézbe adásától mintegy 200 milliárd dolláros bevételt remél a rijádi vezetés, amit nagyot lendítene az állam pénzügyein. A hiány múlt évben még 79 milliárd dollárt tett ki, de a megszorító intézkedéseknek köszönhetően a negatív trend megfordulni látszik. 

Az egyes szektorokban azonban meglehetősen akadozik a privatizáció. Az agrárszektroban például a jelentkezők az állami tulajdonú malmok értékesítésének lassúsága és a gyakorlatilag kibogozhatatlan tulajdonviszonyok miatt panaszkodnak, de az egészségügyben sem jobb a helyzet: a szakminisztárium 55 egységre kiírt pályázatot függesztett fel még áprilisban, azóta nem történt előrelépés. 

A magánosítást nehezíti, hogy néhány szomszédos országgal ellentétben Szaúd-Arábiának gyakorlatilag semmilyen privatizációs tapasztalata sincs és továbbra is hiányoznak a megfelelő szabályozási keretek – mondta a Reutersnek Raphaele Auberty, a BMI Research kockázati elemzője. A főbb iparágban gyakorlatilag nem léteznek olyan vegyesvállalatok, amelyek részben állami, részben magántulajdonban vannak, s mivel a folyamat jogi és szabályozási kereteihez sem lehet igazodni, a különböző szektoroknak problémát okoz egy olyan tulajdonosi modell kialakítása, ami vonzó lehet a befektetők számára. 

A privatizáció felgyorsítására tett erőfeszítések azért nőnek, csak épp az ajánlatok, pláne a megvalósult üzletek száma közelít a nullához. A koronaherceg és az állam vezetése szemmel láthatóan inkább az olyan politikai lépésekre koncentrálnak, mint a Katar elleni embargó fenntartása, vagy a már említett, a szaúdi királyi család egységét aláásó korrupcióellenes kampány továbbvitele, a gazdasági átalakítás kérdése egész egyszerűen a háttérbe került. 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.