Innováció

Elektromos teherhajót vet be Kína

NRGreport | 2017.12.08. 10:39

A vizi teherszállítás villamosítását célozta meg Kína, s ha valamibe belekezdenek, azzal hosszabb távon biztosan számolni kell a tapasztalatok szerint.

Kína elindította első elektromos meghajtású teherhajóját, mely egyelőre 50 mérföld, nagyjából 80 kilométer távolságot tud megtenni egy töltéssel, óránkénti 8 mérföldes sebesség mellett. Annak ellenére, hogy a hajó 2200 tonna rakományt képes szállítani, egyelőre nem fog megjelenni a tengeri kereskedelemben a korlátozott hatótávolság miatt. A hajó akkumlátorainak feltöltése két órát vesz igénybe, ami nem hosszabb, mint a ki- és berakodáshoz szükséges idő, de a kísérleti stádium miatt egyelőre két kikötőt szereltek fel töltőberendezéssel. "Mivel a hajó teljesen elektromos hajtású, ezért nem jelent veszélyt a környezetre, s a technológia hamarosan megjelenhet a személyszállító és a kiszolgáló hajókon is" – ezt Huang Jialin, a Hangzhou Modern Hajótervezési és Kutatási Részleg vezetője mondta.

Képünk illusztráció

Azt persze egy dolog állítani, hogy a hajó "nem jelent veszélyt a környezetre" – jegyzi meg az Oilprice írása, arra utalva, hogy az elektromos járművek éppen annyira zöldek, amennyire a bennük alkalmazott akkumlátorok, illetve a hajtásukra felhasznált áram előállítása környezetkímélő. Ebből a szempontból Kína eléggé hátul kullog, például szénerőművei jelentős mértékben járulnak hozzá a szén-dioxid-kibocsátáshoz. Ugyanakkor az sem tagadható, hogy Kína gyors ütemben alakítja át energiaszerkezetét, s így az elektromos meghajtás alkalmazása tényleg egyre zöldebb megoldás lesz majd. 

Az elektromos hajók bevetésével csökkenthetik a szállítási költségeket, mivel a villamos energia ára alacsonyabb az egyenértékes dízel meghajtásnál, ugyanakkor az meglehetősen irónikus, jegyzi meg az írás szerzője, hogy a kísérleti hajóval szenet fuvaroznak a Gyöngy folyón (Pearl River). "Ez a hajó harmóniát teremt ember és természet között, védi a vízminőséget, a folyók és a tengerek élővilágát" – mondja Wang Yongchen kínai környezetvédő.

Természetesen a kísérleti elektromos hajónak még hosszú utat kell megtennie, ahhoz, hogy ténylegesen tényezővé váljon az ágazatban – figyelmeztet a cikk szerzője, arra emlékeztetve, hogy az elektromobilitás elterjedésének számos akadályozó tényezővel kell szembenéznie, amit olyan nagyjátékosok is megtapasztaltak már, mint a Daimler, a Toyota, a Cummins vagy az üdvöske Tesla, amelyek ráadásul egy viszonylag könnyebb terepen, a szárazföldön kínálják megoldásként elektromos autóikat, kamionjaikat. Viszont az is tény, hogy Kína a napelemek, szélturbinák vezető gyártója, valamint a földgáz és alternatív üzemanyagok egyre nagyobb felhasználója. Nem túl kockázatos megjósolni tehát, hogy a "zöld megoldás" alkalmazása a teherhajózásban reális célként tűzhető ki, számos innováció támogatja majd, hogy az elektromos teherszállító hajó globális termékké váljon – jósolja az Oilprice írása

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.