Fenntarthatóság

Győztek a megújulók a szén felett Nagy-Britanniában

NRGreport | 2017.12.28. 09:39

Megújuló energiaforrásokból háromszor több áramot állítottak elő az Egyesült Királyságban idén, mint amennyit a szénerőművek termeltek. 

A brit szélerőművek az év háromnegyedében több villamosenergiát termeltek, mint a szénerőművek, míg a napenergia az év több mint felében múlta felül a szén teljesítményét – derül ki a MyGridGB honlapján közzétett adatokból. Ezek szerint 2017-ben – a december 12-ig feldolgozott kimutatások alapján – a megújuló források 315 napon keresztül termeltek több áramot a széntüzelésű erőműveknél. Részletezve, a szélturbinák 263 napon, a napelemek 180 napon "ütötték ki" a szénerőműveket. Április és augusztus között mindössze 10 napon haladta meg a szénerőművek teljesítménye a naperőművekét. Összességében elmondható, hogy december 12-ig megújuló energiaforrásokból háromszor annyi villamosenergiát állítottak elő, mint szénből.

A BM Report és a Sheffield Egyetem által készített jelentés olyan évről számol be, amikor az energiaágazatban számos zöld rekord dőlt meg, idesorolva az első teljes napot, amikor szénerőmű nélkül működött az energiarendszer. A brit kormány elkötelezte magát a szénerőművek leállítása mellett, hogy folyamatosan csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást 2025-ig, összhangban az üvegházhatású gázok mérséklésére tett vállalásaival. 

Miután a szén "megvolt", a figyelem most a földgáz-felhasználás visszaszorítása felé fordul. Dr. Andrew Crossland a MyGridGB és a Durham Energia Intézet munkatársa elmondta: "A kormány a szénfelhasználás csökkentésére összpontosított, ami jelenleg nem éri el a 7 százalékot az áramtermelésben. Ugyanakkor, ha nem változik a gázfogyasztás, akkor Nagy-Britannia képtelen lesz teljesíteni a szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére tett ígéretét, nem beszélve arról, hogy kiszolgáltatott marad a nemzetközi gázpiac ellátási és árváltozási kockázatainak." Éppen ezért – figyelmeztetett Crossland -, mindenképpen frissíteni kell az alternatív energiák számára nyújtott állami támogatások rendszerét, hogy elkerülhetők legyenek az ellátási és ársokkok. 

Emma Pinchbeck, a RenewableUK ügyvezető igazgatója pedig úgy fogalmazott: többet szeretnének látni a konzervatív kormánytól. 2018-ban a kormánynak mozdulnia kell a az energiát legolcsóbban előállító szélfarmok irányában, melyeket az Egyesült Királyság különböző részein kívánnak fejleszteni, s átfogó ágazati megállapodást szükséges kötni az üzemeltetőkkel. "Az új év lehet az első esztendeje a brit megújuló energiák aranykorának" – idézte Pinchbeck szavait a The Guardian írása.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.