Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Minden eddiginél több e-matricát vettek Magyarországon

NRGreport | 2018.01.24. 15:09

Rekordszámú, csaknem 14 millió e-matricát vettek az autósok tavaly, mintegy 8 százalékkal többet az előző évinél, ami 69 milliárd forint bevételt jelentett a 2016-ban befolyt 64 milliárd után – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke szerdán Budapesten egy sajtótájékoztatón.

A Miniszterelnökség helyettes államtitkára hangsúlyozta: az e-matricák ára 2012 óta változatlan, a bevétel emelkedésének hátterében a díjköteles úthálózat forgalmának növekedése, valamint az autósok jogkövető magatartásának erősödése áll. Bartal Tamás kiemelte az éves és a megyei jogosultságot, amelyeknél átlagon felüli növekedést tapasztaltak, az országos e-matricából mintegy 12, a megyeiből csaknem 14 százalékkal több fogyott tavaly, mint egy évvel korábban.

Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója felhívta a figyelmet: a 2017-es matricák idén január 31-ig érvényesek. A 2018-as e-matricákból eddig több mint 1,2 milliót vettek az autósok, 14 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.

Bartal Tamás kitért a megyei e-matricák iránti kereslet jelentős emelkedésére, a 2015-ben bevezetett típusból tavaly több mint 1,7 millió fogyott, mintegy 200 ezerrel több az előző évinél. A helyettes államtitkár megjegyezte, a megyei matrica autósbarát, sikeres termék, egyre többen használják ki az előnyeit. Példaként említette, hogy a főváros és a Balaton közötti útra szükséges három megyei e-matrica 15 ezer forintból megvásárolható egész évre, az éves országos matrica viszont csaknem 43 ezer forint lenne. Az adatok szerint tavaly 43 ezer autós használta ki ezt a lehetőséget, ők összesen 1,2 milliárd forintot tudtak ezen megspórolni. Hozzátette, a megyei matrica azoknak is jó megoldás, akik egy megyén belül utaznak.

A külföldi autósok tavaly is jelentős, mintegy 44 százalékos arányt képviseltek az értékesítési adatokban. Csaknem 6 millió e-matricát vásároltak a külföldi rendszámú járművekre, ami 10 százalékkal több az előző évinél – ismertette a NÚSZ igazgatóságának elnöke.

Bartal Tamás felidézte, idén január 1-jén jelentős módosítások léptek életbe az országos gyorsforgalmi úthálózat használatában, ez része annak az intézkedéssorozatnak, amelynek célja a bürokrácia csökkentése. A változások közül kiemelte: ha valaki e-matrica előzetes megvásárlása nélkül hajt fel díjköteles útra, 60 perc áll rendelkezésére, hogy pótolja a mulasztást. Bartal Tamás hangsúlyozta, 2018 a családok éve, a kormány segíti a családok boldogulását intézkedéseivel; ezek közé tartozik, hogy január 1-jén megváltoztak a nagycsaládos kedvezmény igénybevételének szabályai is. Már a háromgyermekes családok is élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy D2 díjkategóriába tartozó járművükre a jóval alacsonyabb árú D1 díjkategóriájú jogosultságot vásárolják meg – hívta fel a figyelmet.

Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója kitért arra, nagy forgalmat hozott a 2018-as országos éves és megyei matricák tavaly december 1-jén indult elővásárlási időszaka. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium először 2016-ban tette lehetővé az autósoknak, hogy elővételben vásárolják meg a következő évre érvényes e-matricájukat. Tavaly összesen mintegy 121 ezer jogosultság kelt el elővételben, ami 59 százalékos növekedés az előző évhez képest – mondta el. A vezérigazgató szerint az idén tovább emelkedhet az e-matrica értékesítések növekedésének üteme

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.