Elemzés   A rovat támogatója a MET Csoport

Mitől fordulna nyereségbe idén a Tesla?

NRGreport | 2018.02.08. 15:05

A Tesla tegnap piaczárás után tette közzé előző negyedéves gyorsjelentését. Az elektromos autókat gyártó vállalat a vártnál kisebb veszteséget könyvelhetett el a negyedik negyedévben, a tisztított egy részvényre jutó eredmény 3,04 dollár volt a várt 3,20 dollárral szemben. A bevételek az elemzői prognózisokkal szinte egybevágtak, hiszen 3,29 milliárd dollárra rúgtak, ezzel csupán némileg tudták felülmúlni a várt 3,28 milliárd dolláros értékesítést –írja Bukta Gábor az Equilor elemzője a legfrisebb blogbejegyzésében.

A pénzgazdálkodásra térve azt figyelhettük meg a jelentés alkalmával, hogy a megszokott sormintát követve ismét negatív volt a cash-flow, igaz sokkal visszafogottabb volt negyedéves, illetve éves összehasonlításban is. A Tesla riportja szerint 2017 utolsó három hónapjában közel 277 millió dollárt égettek el, ez pedig jelentős pozitív változás, ha az egy évvel korábbi 1,4 milliárd dollár, valamint a 2017 harmadik negyedéves 970 millió dollár negatív készpénzáramlást vesszük alapul. Ez a folyamat azonban nem garancia arra, hogy a közeljövőben pozitívba fordul a cash-flow, már csak azért sem, mert a Model 3-hoz kapcsolódó tőkekiadások egy részét a futó negyedévre halasztotta a cég.

A vállalat szerint az idei évre tervezett tőkeberuházás valamivel meghaladhatja a tavalyit. A beruházás jelentős része várhatóan a gyártási kapacitás növelésére lesz fordítva a nevadai, valamint a fremonti bázison. A Tesla továbbá megerősítette az „olcsó” autójának, a Model 3-nak a gyártási terveit, ennek megfelelően az első negyedév végére heti 2500 autó jöhet le a gyártószalagról, míg a második negyedévben 5000-re nőhet ez a szám. Ugyanakkor a nagyratörő célok azt vetítik előre, hogy 2020-ra 1 millió darab Tesla gurulhat ki évente a gyártócsarnokokból. A magasabb árú modellekek esetében a Model S sedan, valamint a Model X sportautó is rekord számban lett leszállítva a megrendelőknek a negyedik negyedévben, így 10%-kal negyedéves, 28%-kal pedig éves bázison ugrott.

Az elemző véleménye szerint a korábbi gyártási problémák miatt nem várható pozitív fordulat 2018 első felében, ennek ellenére Elon Musk azt ígérte, idén nyereségessé válhat a cég. A termeléshez kapcsolódó költségek a bevételekhez képest még mindig magas szinten vannak, a folyamatos terjeszkedés pedig további dollármilliók elégetését fogják eredményezni. A kiegészítő termékek és szolgáltatások, mint például a Powerwall akkumulátorok felfutó értékesítési adatai az energia üzletág pénztermelő képességét bár javíthatják, egyelőre csupán az árbevételek kevesebb mint 20%-át adják, így a 25-30%-os bruttó fedezet rövid távon biztosan nem fogja profitabilissá tenni a céget.

 

 

  NRGreport
Címkék
#Tesla   #Tesla Model S  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.