A 60 millió köbméter földgázra szóló, március végéig érvényes megállapodás alapján a PGNiG péntek reggel kezdte el szállításokat azon a gázvezetéken át, amely 2015 óta összeköti Lengyelország és Ukrajna hálózatát. A PGNiG elnöke, Piotr Wozniak szerint a lengyel gázszolgáltató kész meghosszabbítani és az ukrán piac szükségleteihez idomítani a szerződést.
A stockholmi ítélet
A Gazprom azután döntött az ukrajnai szállítások korlátozásáról, hogy a stockholmi döntőbíróság a szerdai, az ukrán-orosz tranzitvitában hozott ítéletében Ukrajna javára döntött. A bíróság 2,56 milliárd dollár kifizetésére kötelezte a Gazpromot a Naftogaz Ukrainival megkötött tranzitszerződése alulteljesítése miatt. Az orosz gázvállalat közölte, hogy nem ért egyet a határozattal, és a törvénnyel összhangban álló eszközökkel megvédi jogait.
Gazprom: a mi számlánkra rendezzék Ukrajna gazdasági problémáit
A Gazprom kénytelen elindítani a stockholmi döntőbíróságon a tranzitgáz ukrajnai szállításáról szóló szerződések felbontását célzó eljárást – közölte Alekszej Miller, az orosz állami gázvállalat vezérigazgatója a sajtóval pénteken. "A kettős mércét alkalmazó stockholmi döntőbíróság aszimmetrikus döntést hozott a Naftogaz Ukrainival megkötött tranzitgáz-szállítási szerződésekről. Döntése jelentősen megbontotta a feleknek a szerződésekkel kapcsolatos érdekegyensúlyát" – mondta Miller. "A döntőbírók döntésüket az ukrán gazdaság állapotának erős romlásával indokolták. Határozottan ellenezzük, hogy a mi számlánkra rendezzék Ukrajna gazdasági problémáit. Ilyen helyzetben a Gazprom számára a szerződések hatályának fenntartása gazdasági szempontból nem célszerű és nem kifizetődő" – tette hozzá.
Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese csütörtökön közölte, hogy a Gazprom visszafizette a Naftogaznak a márciusi gázszállításért járó díjat és a szállítást nem kezdi meg az érvényes szerződés egyeztetett kiegészítése nélkül.
Ukrajnában gázhiány lépett fel
Andrij Koboljev, az ukrán Naftohaz vezérigazgatója csütörtökön közölte, hogy a cég a hiány egy részét képes európai uniós országokból fedezni. Kobiljev az orosz lépést a bírósági döntés végrehajtása megtagadásaként értékelte. Közölte azt is, hogy az Oroszországból érkező gázszállítmányok leállása miatt Ukrajnában gázhiány lépett fel, ami miatt március 6-ig korlátozni kell a fogyasztást.
Petro Porosenko ukrán elnök kilátásba helyezte, hogy Kijev a Gazprom eszközeinek lefoglalására fog törekedni, ha az orosz fél nem tartja magát stockholmi bíróság határozatához.
A lengyel nyertes
Lengyelország kötelessége energiaügyi szolidaritást vállalni a szomszéd országokkal – mondta Piotr Wozniak, a lengyel gázszolgáltató vezetője. Hozzátette: a PGNiG "stabil és biztonságos" szállításokra képes annak köszönhetően, hogy diverzifikált, a belföldi forrásokból, valamint importból is merítő portfólióval rendelkezik. Ezzel többek között a cseppfolyósított gáz katari és amerikai, a swinoujsciei gázkikötőn megvalósuló szállítmányaira utalt.
A PGNiG és a Naftohaz között korábban kötött keretszerződés alapján 2016 eleje óta 2017 végéig több mint 1 milliárd köbméter gázt szállítottak Ukrajnának. Korábbi lengyel sajtóforrások szerint 2017 első négy hónapjában Lengyelország a negyedik legnagyobb gázszállítója volt Ukrajnának.
Az EU aggódik
Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke aggodalmát fejezte ki a gázszállítás körül kibontakozott orosz-ukrán vita miatt, amelyről Kijevtől kapott tájékoztatást és kifejezte arra való készségét, hogy közvetítsen a felek között.