NRGreport
Menü

Emelkedik az olajár, esnek a tőzsdék Trump és Olaszország miatt

Reggel 7 órakor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 64 dolláron, a WTI pedig  61 dolláron állt. Mindkét energiahordozó ára több mint 0,2 százalékkal emelkedett.

Esésre számítanak a negatív nemzetközi hangulat miatt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn a piaci szakértők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, negatív hangulat uralja a nemzetközi részvénypiacokat a Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke által bejelentett kereskedelmi háború veszélye miatt, ezáltal jelentős mínuszban nyithatnak az európai tőzsdék, köztük a BÉT is. Az elemző a magyar piacon indexet illetően és a blue chipeknél is esésre számít a nap folyamán. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint bizonytalanság uralkodik az európai piacokon, miután patthelyzet alakult ki Olaszországban a hétvégén tartott választások után. Ez nem kedvez a BUX-indexnek sem, amely technikailag is a lefelé tartó trendet erősítette meg pénteken, amikor is mélyen a 200 napos mozgóátlag alatt zárt. A héten várható makrogazdasági események közül kiemelte, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő pénteken vizsgálja a magyar államadósságot, ugyanakkor az elemző megjegyezte, hogy az április 8-i országgyűlési választások előtt nem számít "meglepetésekre". 

A tokiói értéktőzsde irányadó Nikkei mutatója 0,67 százalék gyengüléssel, 21 040 ponton fejezet be a napot. Az ausztrál börzemutató 0,57 százalék, a tajvani tőzsde pedig 0,52 százalék csökkenéssel zárt. Reggel 7 órakor még néhány térségbeli ország börzéjén folyt a kereskedés, így például Hongkong 1,33 százalék gyengülést, Sanghaj 0,15 százalék csökkenést, Szöul pedig 0,99 százalék süllyedést jelzett a pénteki záróértékéhez képest.

Forrás: MTI