NRGreport
Menü

Az importvámok hatásait számolgatják a befektetők

Az olajár emelkedik. Az európai tőzsdék vegyesen nyitottak. A hét utolsó napjának kereskedésére az amerikai importvámok hatásaink értékelése és a megjelenő makroadatok befolyásolják majd elsősorban a piaci szereplők szerint.

A Brent nyersolaj ára 0,31 százalékkal állt magasabban hordónként 63,81 dolláron, a WTI nyersolajé pedig 0,25 százalékkal magasabban 60,27 dolláron mint csütörtökön. Az amerikai elnök és az észak-koreai vezető májusra tervezett találkozójának a bejelentésével összefüggő enyhülő geopolitikai feszültséggel indokolták olajpiaci szakértők az olajár pénteki emelkedését. A világpiaci olajárakat ettől eltekintve erősen kordában tartja az amerikai termelés lendületes emelkedése.

Az európai tőzsdéken nyitáskor vegyes volt a kép. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,09 százalék, a páneurópai FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,10 százalék veszteséggel kezdett. Londonban 0,02 százalékkal emelkedett kezdéskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 0,07 százalékkal csökkent kezdéskor, a párizsi CAC-40 index pedig 0,14 százalékkal esett. Milánóban 0,04 százalék volt a nyitáskori csökkenés, míg Madridban 0,10 százalékkal emelkedett a tőzsdeindex.

Enyhülő geopolitikai tényezők

Donald Trump amerikai elnök tegnap az európai tőzsdék zárása után az esti órákban aláírta a rendeletet, amely szerint az Egyesült Államok az acélimportra 25, az alumíniumimportra pedig 10 százalékos védővámot vet ki. A pénteki kereskedés meghatározó tényezője az  amerikai védővámok következményeinek az értékelése lesz várhatóan. Emellett fontos makrogazdasági adatok közzététele is esedékes, mint például a januári brit és német ipari termelés és külkereskedelmi forgalom, valamint az első negyedévi eruóövezeti foglalkoztatási adatok.

Budapesten stagnálásra, mérsékelt emelkedésre számítanak a kereskedők. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kiemelte, hogy a Fitch hitelminősítő piaczárás utáni bejelentése valószínűleg nem okoz meglepetést, felminősítésre kevés az esély.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a nemzetközi tőzsdei hangulat alapvetően semleges. Az OTP és a Richter árfolyama valószínűleg nem változik jelentősen, a fő kérdés inkább a Mol további erősödése lesz az elmúlt két napot követően. A szakértő szerint utóbbi mögött alapvetően néhány intézményi befektető áll, nem a hírek mozgatják a Mol-papírok értékét. Móró Tamás szerint az amerikai munkaerőpiaci adatsor délutáni közlése befolyásolhatja a nyugati tőzsdéket - ezek pedig hatással lehetnek a budapestire -, a Fitch esti bejelentésétől pedig nem vár érdemi változást Magyarországra nézve.  

Szenvedtek a nyersanyagpapírok

Csütörtökön nyereséggel zártak az európai értékpapírpiacok miután kamatdöntő ülése alkalmából tett monetáris politikai útmutatójában az Európai Központi Bank (EKB) elállt a gazdaságösztönző célú eszközvásárlási program bővítésének a szándékától. A páneurópai Stoxx 600 index 1,07 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,02 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,14 százalékkal emelkedett. A frankfurti DAX index 0,90 százalékkal, a londoni FTSE-100 index 0,63 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,28 százalékkal zárt magasabban. A milánói tőzsde 1,15 százalék, a madridi 0,49 százalék erősödést ért el.

Gyengültek viszont csütörtökön a nyersanyagipari részvények Európában részben a kínai acélimport 16 százalékos februári csökkenését mutató adatok láttán, részben pedig az amerikai védővámok kivetésének a veszélye miatt.

Az amerikai tőzsdék a védővámok kivetését követően már fél százalékot megközelítő nyereséggel zártak csütörtökön annak ismeretében, hogy Mexikó és Kanada mentesült az intézkedés alól.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,43 pontos, 1,27 százalékos emelkedéssel, 38 670,63 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 64 forinttal, 2,18 százalékkal 3004 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,79 százalékkal 11 430 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 443,50 forintra emelkedett, forgalma 349,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,44 százalékkal 5725 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

Forrás: MTI