NRGreport
Menü

Emelkedik az olaj ára, emelkednek a piacok

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik a közel-keleti feszültségek éleződése miatt. A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,29 százalékos pluszban, 69,72 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,47 százalékos nyereségben, 65,86 dolláron forgott.

Kedvező hangulat mellett emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden a piaci szakértők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, az amerikai részvénypiacok hétfői emelkedése miatt Ázsiában is pozitív a hangulat, mindezek hatására az elemző az európai részvénypiacokon, így a magyar parketten is emelkedésre számít a kereskedés nyitásakor. Az európai részvénypiacok 1-1,5 százalékos pluszban kezdhetik a kereskedést, a BÉT-en pedig 0,5-1 százalék körüli erősödés várható - tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden tartja kamatdöntő ülését, az elemző szerint a tanács döntése a forint mozgását befolyásolja majd.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének kommentárja szerint az európai részvénypiacokon jelentős emelkedéssel indulhat a nap, ugyanakkor megjegyezte, hogy továbbra is hektikus mozgásra számít, mivel a befektetők a legapróbb negatív hírre is eladásokkal reagálhatnak. Kiemelte, hogy a magyar vezető részvények közül továbbra is jól szerepelhet az OTP, a bankpapír a nemzetközi eladási hullámban is jól tartotta magát. A Richter árfolyamában folytatódhat a felpattanás, de 5500 forintnál lehet egy meghatározó ellenállási szint. A Mol és a Magyar Telekom esetében pedig kismértékű emelkedésre számít - tette hozzá. Az elemző felidézte, hogy hétfőn jelentős pozitív korrekciót hajtottak végre az amerikai részvényindexek, miután enyhültek a globális kereskedelmi háború kirobbanásával kapcsolatos félelmek.

Forrás: MTI