Vállalatok

Szép osztalékot fizet a MOL, megvan az INA új vezetője

NRGreport | 2018.04.12. 12:30

A Mol közgyűlése elfogadta az igazgatóság 94 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, eszerint a társaság részvényenként 127,5 forint teljes osztalékot fizet a 2017-es üzleti évre vonatkozóan.

A Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, Fasimon Sándort javasolja a Mol az INA igazgatóságának új elnökévé – jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten. 

2016 végén választott bírósági ítélet mondta ki, hogy a Mol, mint az INA résztulajdonosa és az irányítói jogok gyakorlója mindenben betartotta a szerződést, a horvát olajcég részvényeinek megvásárlása során nem történt megvesztegetés, és a horvát állammal megkötött szerződések érvényesek. Az ítéletet a svájci legfelsőbb bíróság is megerősítette.

Az elnök-vezérigazgató úgy fogalmazott: az INA már olyan állapotban van, hogy újra tud osztalékot fizetni, beruházásait maga tudja finanszírozni, és készen áll a nagyobb beruházásokra. A Mol pedig készen áll arra, hogy az INA-t úgy kezdje el működtetni, mint a csoport bármelyik más tagját. Elkezdik végrehajtani azokat a hatékonyságjavító intézkedéseket, amelyekre a horvát olajipari vállalatnak szüksége van ahhoz, hogy minden mutatójában felzárkózzon a csoport többi részéhez.

Arról szólva, hogy sajtóhírek szerint Horvátország visszavásárolná az INA-t,  Hernádi Zsolt úgy reagált, még nem kaptak ajánlatot, a horvát kormány a napokban döntött az üzletet segítő tanácsadó kiválasztásáról.

 

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.