Címlap

Az ellenségeskedés után alkut kötött az ukrán Naftogaz és az orosz Gazprom

NRGreport | 2018.04.13. 05:30

Az országaik közötti ellenséges viszony dacára az együttműködés felújítása mellett döntött az orosz Gazprom és az ukrán Naftogaz energiavállalat. Arról fognak tárgyalni, hogyan folytassák az Európába történő orosz gázszállítást ukrán területen keresztül.

A Vedomosztyi orosz gazdasági lap beszámolója szerint Ukrajna 2019 után is átengedheti területén az Európába tartó orosz gázt. A tárgyalások annak ellenére indulnak meg, hogy Ukrajna és nyugati szövetségesei valamint Oroszország viszonya különösen elmérgesedett a Krím-félsziget elcsatolása és a kelet-ukrajnai válság miatt – írja az Infostart.

A Vedomosztyi forrásai szerint nem a jelenlegi és jövőre lejáró gázszállítási szerződést vizsgálják felül, hanem egy akár 2020-tól érvényes, új megállapodásról tárgyalnak majd a felek. A lap szerint kezdeti stádiumban vannak a kontaktusok az orosz Gazprom és az ukrán Naftagaz energiacégek között.

Az újságnak név nélkül nyilatkozó egyik illetékes emlékeztetett rá, hogy a két cég képviselői néhány hete már találkoztak, és a megbeszélésen téma volt az Európába irányuló orosz gázszállítás, azaz a tranzitgáz 2019 után történő átengedése.

A politikai helyzettel párhuzamosan az orosz és az ukrán energicég viszonya is elmérgesedett.

Legutóbb a Gazprom azután döntött az ukrajnai szállítások korlátozásáról, hogy a stockholmi döntőbíróság a az ukrán-orosz tranzitvitában hozott ítéletében Ukrajna javára döntött. A bíróság 2,56 milliárd dollár kifizetésére kötelezte a Gazpromot a Naftogaz Ukrainival megkötött tranzitszerződése alulteljesítése miatt. Az orosz gázvállalat közölte, hogy nem ért egyet a határozattal, és a törvénnyel összhangban álló eszközökkel megvédi jogait.

Andrij Koboljev, az ukrán Naftohaz vezérigazgatója akkor közölte, hogy a cég a hiány egy részét képes európai uniós országokból fedezni. Kobiljev az orosz lépést a bírósági döntés végrehajtása megtagadásaként értékelte. Közölte azt is, hogy az Oroszországból érkező gázszállítmányok leállása miatt Ukrajnában gázhiány lépett fel, ami miatt március 6-ig korlátozni kell a fogyasztást.

Petro Porosenko ukrán elnök kilátásba helyezte, hogy Kijev a Gazprom eszközeinek lefoglalására fog törekedni, ha az orosz fél nem tartja magát stockholmi bíróság határozatához.

Az ukrán-orosz gázvitában a lengyel PGNiG üzleti lehetőséget látott. A PGNiG és a Naftohaz között korábban kötött keretszerződés alapján 2016 eleje óta 2017 végéig több mint 1 milliárd köbméter gázt szállítottak Ukrajnának. Korábbi lengyel sajtóforrások szerint 2017 első négy hónapjában Lengyelország a negyedik legnagyobb gázszállítója volt Ukrajnának.

 

 

 

  NRGreport
Címkék
#orosz-ukrán gázvita  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.