Szabályozás

Jól járhatnak a panelben élők

NRGreport | 2018.04.17. 10:10

Hamarosan megjelenhet az ősszel beharangozott, új panelprogram társadalmi vitára szánt koncepciója. Szakértők szerint a lakóközösségek 40-50 százalékos vissza nem térítendő támogatással vehetők rá a korszerűsítésre.

Utoljára tavaly ősszel volt szó arról, hogy új panelfelújítási támogatási program indulhat. Akkor az év végére ígérték a társadalmi vitára alkalmas koncepciót, így ideje lenne, hogy megjelenjen – derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Annyit tudni lehet, hogy panelbontásról csak helyenként, a lakók egyetértésével, illetve városképi okokból lehet szó. A készülő tervezet 25 éves megtérülési felújításokkal számol és a lakótelepek környezetének rendbe tétele, a közterületek megújítása is része lehet.

A Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke, Farkas Tamás azt mondta a napilapnak, hogy tapasztalatok szerint a lakóközösségek akkor vehetők rá a nagy felfordulással járó korszerűsítésekre, ha 40-50 százalékos vissza nem térítendő támogatást kapnak.

A LOSZ olyan országos lakáskataszter elkészítését szorgalmazza, amely számba venné a felvonók és a lépcsőházak állapotát is, valamint a gépeszetek típusát és a házak szintjeinek számát. Enélkül nem lehet meghatározni a szükséges felújítási forrásokat.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.