Trading

Továbbra is négy éves csúcson a Brent és a WTI ára

NRGreport | 2018.04.23. 07:27

Az olajár a 2014 végi árszintnek megfelelő idei csúcsa közelében tartózkodik. A Brent nyersolaj ára 0,01 százalékkal 74,05 dollárra, WTI nyersolajé 0,09 százalékkal 68,34 dollárra csökkent. 

Vegyes árfolyamindexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai Stoxx 600 index 0,02 százalék csökkenéssel, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,06 százalék visszaeséssel kezdett, az euróövezeti EuroStoxx50 index viszont 0,09 százalékkal nyitott magasabban. Londonban 0,03 százalékkal csökkent a nyitáskor az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index pedig 0,06 százalékkal gyengült. Madridban 0,16 százalék emelkedés, Milánóban 0,15 százalék csökkenés volt az index a nyitáskori állása. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,83 pontos emelkedéssel, 38 131,70 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,02 százalékkal erősödött.

Iránykeresésre, illetve kisebb pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn a piaci szakértők. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, bizonytalan a nemzetközi környezet, múlt pénteken elromlott a piaci hangulat, és nem kizárt, hogy ez folytatódik. A szakértő ezért iránykeresésre számít a magyar tőzsdén a hét első kereskedési napján. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője úgy látja, kisebb pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés, miután pénteken jelentős csökkenéssel zártak a részvényárfolyamok. Az Egyesült Államokban is folytatódott a gyengülés, és az ázsiai piacok is lefelé tartanak, de ott mérsékelt csökkenés látható – jelezte. A szakértő szerint a vezető részvények közül az OTP maradhat a 11 000-11 780 forintos kereskedési sávban, de felfelé indulhat a bankpapír jegyzése. A Mol egy hosszabb emelkedő hullám után kezdett korrigálni a múlt héten, itt nem számít érdemi emelkedésre, és a Richter esetében sem túl pozitívak a kilátások. A Magyar Telekom árfolyama viszont folytathatja az óvatos emelkedést – fejtette ki kommentárjában.

  NRGreport
Címkék
#Brent   #WTI  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.