NRGreport
Menü

A heti csúcs közelében áll a WTI és a Brent ára

A nemzetközi piacokon irányadónak számító Brent és WTI típusú nyersolajkeverékek ára kismértékben emelkedett, azonban a héten, kedden elért maximális árukhoz képest alacsonyabb áron jegyzik a nyersanyagokat. Míg a Brent 75, a WTI pedig 69,5 dolláron tetőzött a héten, csütörtök reggel a Brent 73,5, a WTI pedig 68 dolláron áll.

Nem számítanak jelentős elmozdulásra csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője úgy véli, hogy a nagyobb kibocsátók papírjainak árfolyama nem módosul jelentősen, a kisebbeknél viszont lehet nagyobb változás. Utóbbiak közül kiemelte a CIG Pannóniát, amelyben a Magyar Nemzeti Bank szerdán kiadott engedélyével a Konzum Nyrt. minősített befolyást szerezhet 8,2 milliárd forintos tőkeemeléssel. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője kommentárjában jelezte, hogy a csütörtöki kereskedési nap enyhe emelkedéssel indulhat. Kiemelte, hogy a Richter az 5100 forintos támasz közelébe érkezett, letörése esetén jelentős tér nyílhat meg lefelé.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,07 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 38 049,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 22 forinttal, 0,75 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,26 százalékkal 11 370 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,33 százalékkal 452,50 forintra emelkedett, forgalma 180,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,38 százalékkal 5235 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4258,09 ponton zárt szerdán, ez 7,17 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Pluszban  indíthatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. Elemzők arra számítanak, hogy a londoni FTSE 0,1 százalék erősödéssel kezdheti a napot, a frankfurti DAX és a párizsi CAC index pedig egyaránt 0,4 százalékkal emelkedhet a kereskedés kezdetén. Csütörtökön kezdetben a negyedéves vállalati eredmények befolyásolhatják a trendet, majd kora délután az Európai Központi Bank kamatdöntése. Szerdán a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,62 százalék, Frankfurtban a DAX-30 1,02 százalék, Párizsban a CAC-40 indexe pedig 0,57 százalék mínuszban zárt.

Forrás: MTI, Oilprice