Szabályozás

Megszüntették Magyarországon a megújuló energia kötelező átvételét

NRGreport | 2018.04.27. 08:03

Módosították a megújuló energiaforrásból termelt villamos energia kötelező átvételéről szóló rendeletét, mindössze 5 napot hagyva arra, hogy a kisméretű erőművek (500 kW alatt) építését tervező cégek beadják kérelmüket. A MANAP Iparági Egyesület a szűk határidő mellett ijesztőnek véli azt is, hogy ez a jövőre nézve sem fog változni – írja a Napi.hu.

A kormányrendelet mindössze 5 napot hagyott arra, hogy a pályázók kérelmeiket beadhassák, miközben korábban nem szerepelt határidő a rendeletben. A határidő lerövidítése tragikus következményekkel jár, hiszen korábban a kérelmek 2017 közepétől folyamatosan benyújthatóak voltak és egy ilyen kérelem előkészítése jellemzően 6-12 hónapig tart – írta közleményében a MANAP.

A piaci szereplők jelenleg a 2017 előtti KÁT-rendszer erőműveinek beruházásainak megvalósításával vannak elfoglalva és a MANAP tagságának tapasztalatai szerint az idén kezdtek volna nagyobb léptékben az új METáR-rendszer szabályai szerint megfelelő kérelmek előkészítéséhez, a mai helyzet szerint immár feleslegesen. A MANAP számára nem ismertek a hirtelen jött változtatás okai: a határidő (kormányrendelet szövege szerint) véglegesnek tűnő bevezetése alapján egy hirtelen és váratlan döntéssel az 500 kW alatti kiserőművek új létesítését a METáR/KÁT rendszerben egyszerűen kihúzták a rendszerből – véli a szakmai szervezet.

Ha a szabályozás rövid időn belül nem változik visszájára, akkor nem várható el, hogy a megújuló energiaszektor vállalkozásai komoly terveket szőjenek és idővel akár nemzetközileg is sikeres új villamosenergia-termelő cégek indulhassanak és nőjenek fel Magyarországon. A MANAP állásfoglalása szerint a helyzet azért is kritikus, mert a megújuló energiaforrások hasznosítására vonatkozó tervek és vállalások – eddig úgy tűnt, hogy – jelentősen alapoztak volna napenergiára. A hírekben sok szó esik ugyan egy várható, nagy napelemes agrárprogramról, ami kiegészítő programnak örvendetes lenne, de a megújuló villamosenergia-termelők fejlődését is biztosító METáR/KÁT nélkül csak egy adminisztratív félmegoldást jelent a magyar napenergiaszektor jövője szempontjából függetlenül a program esetleges méretétől – áll a közleményben.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.