Trading

Csökkent az INA nyeresége

NRGreport | 2018.05.02. 15:00

Az INA horvát olajipari vállalat bevétele az első negyedévben elérte a 3,7 milliárd kunát (155 milliárd forint), ami három százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nettó nyereség ugyanakkor egymillió kunára (42 millió forint) esett vissza 2017 első negyedévéhez viszonyítva, amikor 199 millió kunás nettó nyereséget könyvelt el az INA.

2018 első negyedévében az adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 732 millió kunát (20,2 milliárd forint) tett ki, ami 14 százalékos növekedés az előző évhez képest – írja az MTI.

Az INA bevétele 2018 első negyedévében hasonló szinten maradt, mint 2017 ugyanezen időszakában volt, ami stabil eredménynek számít a változékony környezetben – mondta Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke.

Annak ellenére, hogy az első három hónapban kedvező volt a Brent olaj ára, 67 dollár hordónként, a finomítói környezet gyenge volt, ami a finomítói árrés csökkenéséhez vezetett 2017 első negyedévéhez képest. Ennek következménye, hogy a finomító és a marketing részleg negatívan zárt, amelyre további hatással volt a rijekai finomító korlátozott elérhetősége karbantartás miatt.

Az üzemanyag-kiskereskedelem stabil maradt, a fogyasztási cikkek eladása tovább nőtt, valamint a kutatás és termelés területén is javulást ért el a vállalat.

A nagyberuházások 2018 első negyedévében elérték a 196 millió kunát. A nettó adósság enyhén csökkent, 1,254 millió kunára – olvasható a közleményben.

A horvát állam az INA részvényeinek 44,84 százalékát birtokolja, a Mol tulajdonában a részvények 49,1 százaléka van, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.

  NRGreport
Címkék
#INA  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.