Innováció

Az oroszok vezető nélküli robottankot vetettek be Szíriában

NRGreport | 2018.05.10. 11:00

Oroszország készül az idei katonai hadi parádéjára, ahol majd külön csapatot képeznek az emberek nélküli robottankok. Az oroszok ilyenkor szeretnek olyan haderőt mutogatni, ami már éles akcióban is működött, ennek kapcsán jelentették be, hogy az Uran-9 nevű robottankjuk, amit a katonai parádén is bemutatnak majd, már megjárta Szíriát, működik, halad, lő, minden. Jurij Boriszov az orosz védelmi miniszter helyettese megerősítette a bevetést, írja a C4ISRnet.

Az Uran-9-et arra tervezték, hogy ellenséges tűzben emberi életeket mentsen, de jelentős tűzerővel rendelkezik, ami nem csak katonák, hanem könyebben páncélozott harci járművek kilövésére alkalmas. Sőt, akár más tankokat vagy erősen védelmezett objektumokat is sikerrel meg tud támadni, legalábbis ezt állítják a fejlesztői.

Uran-9Uran-9

Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Ami különös a történetben, hogy más felségjelzésű csapatok nem jelentették az új robottank észlelését Szíriában, és az orosz állami propaganda sincs tele az ilyenkor megszokott éljenzéssel. Ráadásul Szíriában kipróbáltak az Uran-6-os robottankot is, amit kizárólag aknák hatástalanítására fejlesztettek ki, nem harci bevetésre, és erről a nemzetközi közvélemény értesült korábban, többen látták terepen mozogni Szíriában, a 9-est viszont egyelőre nem.

A robottankok rengeteg kérdést vetnek fel, és a közeljövőben alaposan átalakíthatják azt, amit a katonai összecsapásokról gondolunk.

– Ha a robotok irányítása stratégiai feladat, akkor magasabb rangú tiszteknek biztosítanak hozzáférést? Mennyi önálló mozgástere van a robot vezérlésének?

– Minden mozdulatát egy katona végzi a harctértől távol, vagy bizonyos dolgokat önállóan végez a mesterséges intelligencia?

– Magától választ célpontot és tűzerőt, majd ahhoz kér jóváhagyást?

– Hogyan állapítják meg a felelősségeket a harctéren, ha robotok végzik az akciókat?

  NRGreport
Címkék
#Oroszország   #robotika   #robottank   #Uran-9  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.