Trading

Visszavett az orosz olajimportból Magyarország

NRGreport | 2018.05.10. 11:30

Csökkent az Európába exportált orosz olaj mennyisége idén, részben minőségi problémák, részben a diplomáciai feszültségek miatt. Magyarország 10 százalékkal importált kevesebbet. 

Míg az európai export visszaesett, addig a Kínába irányuló orosz olajszállítmányok csaknem 50 százalékkal bővültek a január-áprilisi időszakban éves összevetésben, elérve a 12,4 millió tonnát – idézte a Reuters Igor Gyomint, a Transznyefty szóvivőjét. A kínai export bővülésével azonban az Európába szállított Ural típusú olaj minősége romlott, egyebek mellett a kéntartalom nem kívánt növekedése révén.

Magyarország, Szlovákia és Lengyelország mintegy 10 százalékkal fogta vissza az oroszországi eredetű olajimportot 2018 első négy hónapjában – közölte a szóvivő. Gyomin szavai szerint az említett országokba irányuló exportot azért vették vissza, mert azok 1,5 százalékos kéntartalmat tartanak kívánatosnak, míg a szállított olaj jelenleg 1,75 százaléknyi ként tartalmaz – ez azonban a szóvivő szerint így is elmarad a szerződésekben rögzített, 1,8 százalékban meghatározott maximális aránytól. A Reuters szerint februárban mintegy 0,15 százalékponttal haladta meg az Ural kéntartalma az egy évvel korábbit.

Moszkva tudatosan is igyekszik kiaknázni az erősödő ázsiai kereslet kínálta lehetőségeket, a stratégia fontosságát pedig emeli, hogy a nyugati államokkal az ukrajnai konfliktus és egyéb ügyek, például a 2016-os egyesült államokbeli elnöki választásokba történt vélelmezett beavatkozás miatt megromlott a viszony.

A minőségi problémák az Ural árfolyamát sem hagyták érintetlenül, ez február-márciusban 67 dollárról 60 dollár alá esett, ahonnan az általános emelkedő trendet követve 70 dollár fölé emelkedett.

  NRGreport
Címkék
#olajexport   #Transznyefty   #Ural  
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.