Hír

Az LNG-terminál építésének felgyorsításáról fogadott el törvénytervezetet a horvát kormány

NRGreport | 2018.05.11. 09:00

A krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) építésének felgyorsításáról fogadott el csütörtökön törvénytervezetet a horvát kormány, hogy a munkálatok az előre meghatározott időn belül elkészülhessenek – közölte a helyi sajtó.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő kiemelte: stratégiailag fontos projktről van szó, amelyről már régóta folyik a vita, és amely eddig számos akadályba ütközött, továbbá a környezetre gyakorolt negatív hatásai miatt elutasítják a helyi önkormányzatok is. A kormányfő mindazonáltal úgy vélte: a külön törvény lehetővé teszi, hogy a leghatékonyabban és a legjobban, a környezeti hatásokat is figyelembe véve, megoldódjon a gázellátás, valamint Horvátország más megvilágításban kerüljön fel Európa energiai térképére, mint eddig volt. 

A gyorsítani kívánt építkezés helyszíne Krk szigetén
Forrás: Jaap Arriens/NurPhoto/AFP

Mile Horvát, a környezetvédelmi és energetikai minisztérium államtitkára szerint Horvátországnak érdeke, hogy az LNG-terminál mielőbb megépüljön, a törvény pedig biztosítja, hogy a munkálatok az előre meghatározott időn belül elkészülhessenek. 

A törvénytervezet többek között csökkenti az adminisztratív terheket, rendezi a tulajdonviszonyokat az építkezési területen, valamint rendelkezik a tengeri területekre kiterjedő koncessziós jogokról és díjakról is. 

A projekt kivitelezője a kormány által létrehozott LNG Hrvatska vállalat, amely az első fázisban úszó, a második fázisban szárazföldi LNG terminált építene.

Az Európai Unió korábban 5 millió euróval támogatta a szárazföldi cseppfolyósgáz-terminál műszaki dokumentációjának kidolgozását, a másik 5 millió eurót Horvátországnak kellett állnia. Európai tervek szerint 2019-re kellett volna elkészülnie az adriai cseppfolyósgáz-terminálnak, és 630 millió eurós beruházással, évi 6 milliárd köbméteres kapacitással épült volna meg. 

A horvát kormány 2016 áprilisában döntött arról, hogy egyelőre nincs szükség egy nagy kapacitású szárazföldi LNG-terminálra és először úszó terminált épít, amit majd később átalakítani szárazföldivé. Az úszó cseppfolyósgáz-terminál 2 milliárd köbméter kapacitással épült volna meg és 2018-ra lett volna működőképes, valamint 363 millió euróba került volna. A projektet az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) koordinációs bizottsága tavaly februári döntése szerint 102 millió euróval (31,4 milliárd forint) támogatta.

A helyi önkormányzat, valamint a tengermelléki-fensíki megyei tanács azonban elutasította a terminál megépítését, és nem adott ki építési engedélyt, mert szerintük a terminál káros hatással van nemcsak a környezetre, hanem a turizmusra egyaránt. A megvalósítás ellen számos alkalommal tüntettek civilek is. 

Az LNG Hrvatska vállalat jelen tervei szerint az úszó terminál 2020-ban lesz működőképes.

  NRGreport
Bejegyzés megosztása
Ajánlott cikkek
Iratkozz fel hírlevelünkre!
©2024 NRGREPORT, Minden jog fenntartva.